Egy egész város gyászolja Nikit és Szandikát, azt a testvérpárt, akiket saját nagymamájuk vitt a halálba egy kecskeméti vonatátjárónál. Nem tudni, hogy a nagyszülő miért hajtott a tiltó jelzés ellenére a sínekre, Erzsikét mindenki gondos nagymamának ismerte. 

A Budapestről Szegedre tartó InterCity Kecskemét és Katonatelep között rohant bele a kocsiba, ami a brutális ütközés hatására kettészakadt, a roncs darabjai méterekre hevertek egymástól. A 62 éves asszony piros jelzés ellenére akart átmenni a síneken. A LikeNews.hu ebben a cikkében írt részletesen a balesetről.

Nagymamájukkal ültek az autóban

A Blikk információi szerint a két gyermek, a 8 éves Niki és a 11 éves Szandika a nagymamájukkal boltba indultak a végzetes reggelen. Az idős asszony ugyanis valósággal rajongott az unokáiért, mindig leste az alkalmat, hogy a kedvükre tehessen, rendszeresen elvitte őket édességet venni – erről meséltek a lapnak a lányok unokatestvérei, akik beszélgetésünk során épp mécsest gyújtottak Niki és Szandika emlékére.

„Rengeteget játszottunk velük, nagyon kedvesek voltak. Az iskolában is jól tanultak, mindenki szerette őket. Nem akarom elhinni, hogy nincsenek többé, soha nem felejtem el őket” – mondta elcsukló hangon egyikük.

A nagymamát súlyos sérülésekkel szállították kórházba, állapotáról egyelőre semmit nem lehet tudni. Az unokatestvérek attól tartanak, hogy ha fizikailag fel is épül, lelkileg nem bírja el a terhet, hogy az ő autójában haltak meg az unokái.

A közmédia információi szerint ráadásul a balesetet az okozhatta, hogy a 62 éves asszony a piros jelzés ellenére hajtott a sínekre.

Az internetről tudta meg, hogy baj van

A lányok nyolcan voltak testvérek. Édesanyjuk a tragédia hallatán rosszul lett, nyugtatókra volt szüksége. Szandit és Nikit az édesapjuk vitte le hétvégére. Az asszony jelenlegi párja az interneten olvasott a tragikus hírről, az édesanyának már akkor rossz érzése volt.

„Hívtam a volt férjem, hogy minden rendben van-e, de megszólalni sem tudott, a háttérben pedig hallottam a szirénákat. Rögtön tudtam, hogy nagy a baj.”– mondta a Blikknek Rozália.

Az asszony nem érti, hogyan engedhette el volt férje a lányokat az idős asszonnyal, aki 10 év után nemrég szerezte vissza a jogosítványát. Rozália azt mondta, a jó istenre bízza az ítélkezést, de soha többé nem akarja látni volt anyósát.

Egyre többen halnak meg vasúti balesetben

Összesítette a MÁV a tavalyi vasúti átjárókban történt baleseteket. Az adatok szerint 2019-ben kevesebb volt a baleset, mint azt megelőzően, de többen haltak meg. Általános, hogy a gyalogosok, autósok azt hiszik, hogy még átérnek a vonat előtt, telefonálnak vezetés közben vagy figyelmen kívül hagyják a tilos jelzést. Tavaly decemberig 69 baleset történt a vasúti átjárókban, ebből 21 végződött halállal. 2018-ban 82 baleset volt, ezekben 18 ember halt meg.

Kiemelt kép: helyszíni felvétel – Forrás: MTI/Donka Ferenc