Több ember sérelmére elkövetett emberölés kísérlete miatt kilenc év szabadságvesztésre ítélte keddi jogerős döntésével a Pécsi Ítélőtábla azt a férfit, aki 2015 júniusában megszúrt két embert egy szórakozóhely előtt a baranyai megyeszékhelyen.
Pécs belvárosában történt
A Pécsi Fellebbviteli Főügyészség az MTI-hez eljuttatott közleményében a történteket felelevenítve azt írta: a bűncselekmény elkövetésekor tizenhét éves ökölvívó társaival Pécs belvárosában szórakozott, italozott, majd egy ismert szórakozóhely előtt minden előzmény nélkül bottal megütött egy járókelőt.
Szóváltásba keveredtek
Amikor egy másik ember ezt szóvá tette, a férfi négy társával rátámadt: többször megütötték, majd miután a földre került, többször megrúgták, később a földön fekvő férfi segítségére siető másik járókelőre is rátámadtak.
Négyszer szúrt
A verekedés során a vádlott egy késsel négyszer hátba szúrta a földön fekvő sértettet, a segítségére siető férfit pedig hasba szúrta.
FRISS!
Maffiamódszerek Érden: Felgyújtottak két halottaskocsit, a polgármester szerint elődje uralkodásának szimbóluma ez a bűncselekmény
Súlyos sérülések
A két férfi súlyos, életveszélyes sérüléseket szenvedett, az egyiknél maradandó fogyatékosság alakult ki. Mindkettőjük életét a gyors, szakszerű orvosi beavatkozás mentette meg – írja a Kékvillogó.
Elsőfokú ítélet
Az elsőfokú bíróság a késelőt több ember sérelmére elkövetett emberölés kísérlete miatt bűnösnek találta és hét év tíz hónap – fiatalkorúak börtönében végrehajtandó – szabadságvesztésre ítélte. Társaival szemben csoportosan elkövetett garázdaság és testi sértés miatt felfüggesztett szabadságvesztést szabott ki.
EZ IS ÉRDEKELHET!
Kettős gyilkosság a 18. kerületben: saját anyjával és annak párjával végzett egy férfi – fotó a helyszínről
9 évet kapott
Az ügyész a két embert súlyosan megsebesítő vádlott büntetésének súlyosítása iránt jelentett be fellebbezést, melyet a Pécsi Fellebbviteli Főügyészség fenntartott, így a Pécsi Ítélőtábla keddi másodfokú tárgyalásán a vádlott büntetését kilenc év szabadságvesztésre súlyosbította.
EZEK A LIKENEWS LEGFRISSEBB HÍREI
- Videó az ámokfutásról: Kilométereken át a forgalommal szemben száguldott egy 69 éves sofőr az M6-os autópályán, azt sem tudta, hol van
- Életmentés a Római-parton: Hős táborozó gyerekek mentették meg két fuldokló kisgyerek életét, másodperceken múlt a tragédia
- Végigpróbálta a parkoló kocsik ajtóit a zuglói tolvaj, meglepően sokat tudott így lopni a 19 éves srác
- Négy napig bolyongott, 170 km-t gyalogolt a kánikulában a hőgutát kapott férfi, egy somogyi gabonatáblában találták meg kritikus állapotban
- Bűnt követett el Papp László, Debrecen fideszes polgármestere, lemondásra szólítják fel a hazugnak tartott városvezetőt
Kiemelt kép: Illusztráció

