Site icon LikeNews

„Két évvel ezelőtt jöttem rá, hogy ez mennyire fontos, főleg egy anya-lánya kapcsolat” – hosszú évek után ismét édesanyjával állt kamerák elé Weisz Fanni

A LikeNews is megírta, hogy öt év után visszatalált a családjához Weisz Fanni. A modell hosszú évekre kizárta az életéből édesanyját, testvérét és a nagyszüleit is. Fanni azonban 2019-ben újra felkereste az édesanyját. A Likenews legfrissebb híreit ide kattintva éred el!

Fanni távolodott el

‘Egyik napról a másikra eltávolodtam a családomtól. Utólag sem értem, hogyan hagyhattam ezt, nem találom még a választ. Anyu, a családom mindig nagyon szeretett, boldog voltam, mégis úgy éreztem magam, mint egy kismadár, aki kalitkában van, és szabadulni akartam’ – nyilatkozta Fanni, a Blikknek korábban.

Újra kamerák elé álltak

Fanni és édesanyja, Ágnes a TV2 Mokka című műsorában vendégeskedtek tegnap reggel.

Teljes az összhang

A műsorvezetők megjegyezték, hogy a forgatás előtt is látszott a stúdióban, hogy anya és lánya között teljes az összhang, de ez a műsorban is észrevehető volt.

Dicsérték, hogy milyen szépen beszél

Habár Fanni kicsit félénk, de valójában nagyon szépen tud beszélni, ezt Orosz Barbara is megjegyezte neki, valamint édesanyja Léránt Ágnes is biztatta, hogy nyugodtan mondja ő, amit szeretne.

Így sikerült rendezni a kapcsolatukat

Fanni két évvel ezelőtt írt egy üzenetet Ágnesnek, hogy találkozzanak, amire édesanyja természetesen azonnal igent mondott. Először egy kávézóban találkoztak, utána pedig Fanni meglátogatta az édesanyját.

Fanni sokat változott

Ágnes szerint Fanni az évek alatt felnőtt lett, ám szomorú, pont ennél az időszaknál nem volt a lánya életében. Elmondása szerint a modell sokkal felelősségteljesebb lett.

A koronavírus is erősítette a kapcsolatukat

2020 márciusában kezdett megerősödni a kapcsolatuk igazán, a koronavírus kezdetekor sokat beszéltek. Édesanyja vitt neki vitaminokat, akkor a parkolóban találkoztak, majd egyre sűrűsödtek a találkozások.

Borzalmas érzés volt Fanni számára

„Nagyon rossz érzés volt. Nem foglalkoztam a családommal, semmivel nem foglalkoztam, hanem olyan volt, mintha kiürült volna a fejem. Két évvel ezelőtt jöttem rá, hogy ez mennyire fontos, főleg egy anya-lánya kapcsolat” – mondta Fanni, aki hozzátette, hogy korábban is mindig mindent megtudott beszélni az édesanyjával.

A teljes interjút itt tekinthetik meg

A Likenews legfrissebb híreit ide kattintva éred el!

Kiemelt kép: Weisz Fanni

Exit mobile version