A Nyugdíjas Szervezetek Egyeztető Tanácsa (Nyuszet) álláspontja szerint a 60 év felettieknél is csak olyan oltóanyagot szabad használni, amelyet az Európai Gyógyszerügynökség (EMA) is jóváhagyott, amelyben a magyar emberek megbíznak és a későbbiekben az unión belüli szabad mozgást biztosítja.

Riogatják az időseket

A szervezet szombaton azt közölte az MTI-vel, az operatív törzs és a kormányzati szereplők tájékoztatásából az hangzott el, hogy a rendvédelmisek, de még a sportolók is beelőzhetik a nyugdíjasokat. „Mindeközben az időseket azzal riogatják, hogy ők majd megkapják azt a kínai vakcinát, amivel Kínában jelenleg csak 59 éves korig oltanak” – tették hozzá.

Fél év alatt megoldás

Hangsúlyozták, az Európai Unió a világ vélhetően legjobb koronavírus elleni vakcináira szerződött le. Ezekkel a vakcinákkal fél év alatt megoldható lehet a szükséges minimális átoltottság.

Ez fontos a járványkezelésben

Kiemelték azt is, a járványkezelésnek a gyorsaság mellett a kockázatminimalizáláson és hatékony oltási rendszeren kell alapulnia.

Ezt mondták a közleményben

„Elfogadhatatlan, hogy bizonytalan eredetű és a klinikai tesztek tanúbizonysága szerint jóval kisebb hatásfokú vakcinákkal kívánja beoltatni a kormány az idős generációt. Külön riasztó, hogy olyan vakcinát szándékoznak alkalmazni, amelyek elölt vagy legyengített vírust tartalmaznak, hiszen ez az oltási szövődmény kockázatát és a szervezet jelentősebb megterhelését jelenti egy már eredendően veszélyeztetettebb korcsoportnál, azaz az időseknél” – fogalmaztak a közleményben.

EZ IS ÉRDEKELHET!

Koronavírus: mutatjuk hány új fertőzöttet találtak az elmúlt 24 órában

Lehetőséget kell adni

Álláspontjuk szerint minden embernek lehetőséget kell biztosítani arra, hogy eldönthesse, az EMA által jóváhagyott valamelyik vakcinával vagy a magyar hatóságok által ideiglenesen engedélyezett egyéb vakcinával kívánja beoltatni magát – írja az MTI.

Ezt követelik

„Követeljük, hogy az oltási csoportok közti továbbhaladásra az Európai Gyógyszerügynökség által jóváhagyott vakcinákkal történő oltás kapcsán csak akkor kerüljön sor, ha a megelőző csoportokból mindenki – aki erre vonatkozó igényét jelezte – megkapta az általa kiválasztott vakcinát. A magyar hatóságok által esetleg ideiglenesen engedélyezett oltás visszautasítása miatt senki nem kerülhet az előre meghatározott oltási terv vonatkozó csoportja tagjainál hátrányosabb helyzetbe” – áll a Nyuszet közleményében.

EZEK A LIKENEWS LEGFRISSEBB HÍREI

Kiemelt kép: Illusztráció