Site icon LikeNews

Kiengedték a börtönből azt a győri diákot, aki tanárára rámadt

Háziőrizetbe helyezték azt a 17 éves győri diákot, aki decemberben késelte meg tanárát. A bíróság döntése a fiú szüleit és ügyvédjét is meglepte.

Otthoni felügyelet alatt is megvárhatja az ítéletet a tanára megkéselése miatt ülő diák – így döntött a bíróság,  A Jedlik Ányos Gimnáziumba járó, éltanuló fiú december 5-én hármast kapott fizikából, ezért az órán késsel nekiesett a tanárának, majd a pedagógus székébe ülve bevárta a rendőröket. Erről a LikeNews.hu ebben a cikkében írt.

Hatalmas ölelkezésben borultak össze hétfő délután a győri börtön előtt a családtagok, ahol december eleje óta ült letartóztatásban a 17 éves fiú. A szülei érkeztek érte Veszprém megyéből, még a család is csak kevéssel korábban tudta meg, hogy a fiút kiengedik. Az édesanya könnyek között fogadta. Nyilatkozni senki sem kívánt a családból, ügyvédjük szerint most csak egymással szeretnének foglalkozni.

„Védencem azt mondta, ez élete legnagyobb meglepetése, leboldogabb napja. El sem hitte, mivel erre nem is lehetett számítani. Én magam sem biztattam volna azzal, hogy pár héttel a letartóztatás meghosszabbítása után egyszer csak kint lesz a szabad levegőn” – mondta dr. Faragó Péter ügyvéd a Blikknek.

Dr. Gál Katalin ügyészségi szóvivő a lap kérdésére megerősítette, valóban az elsőfokútól homlokegyenest eltérő döntés született most a törvényszéken, mert úgy látták, a szökés és elrejtőzés veszélye ugyan fennáll, de bűnügyi felügyelettel kiküszöbölhető. Azt az indokot pedig, hogy az eljárást megnehezítheti a diák, ha szabadlábon védekezik, a törvényszék nem látta alaposnak.

A 17 éves diák esetében a bűnügyi felügyelet házi őrizetet  jelent, de elektronikus nyomkövető nélkül,  rendőrségi ellenőrzésekkel.

Kiemelt kép: helyszíni felvétel – Forrás: police.hu

Exit mobile version