Site icon LikeNews

Kiengedték a péntek hajnalban előállított Gődény Györgyöt nem ő az egyetlen, akinél házkutatást tartottak

Gődény Györgyöt kiengedték a rendőrségről, azt követően, hogy péntek hajnalban előállították.

Előállították

Mint megírtuk pénteken délelőtt az Operatív Törzs sajtótájékoztatóján Gál Kristóf rendőrségi szóvivő elmondta, hogy büntetőeljárást indítottak járványtagadók és vírusszkeptikusok ellen, a vád hatósági intézkedés elleni uszítás. Gödény György az egyik legismertebb magyar vírustagadó felesége azt írta nemrég a Facebookon, hogy letartóztatták péntek hajnalban a férjét.

Nyomozást indított a rendőrség

Gál Kristóf elmondta: a rendőrség folyamatosan figyeli a vírustagadó, vírusszkeptikus cikkeket, közléseket, állításokat, és amennyiben felmerül, hogy a közlés jogszabályba ütközik, eljárást indít.

Adathordozókat foglaltak le

Mint mondta, a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda több hete indított eljárást egy ilyen ügyben, és pénteken négy olyan személyhez köthető helyszínen tartottak házkutatást, akik “a vírusszkeptikus tartalmak hangadói” – tette hozzá.

Uszítás a gyanú

A hatósági rendelkezés elleni uszítás büntetette is felmerült, illetve tévhit terjesztés. A rendőrség ezt az eljárást saját eljárásban indította el, nem külső feljelentésre – mondta a rendőrség szóvivője, Gál Kristóf.

Hajnalban érkeztek a rendőrök

Gődény György felesége Melinda azt írja, hogy hajnalban érkeztek ki hozzájuk az NNI emberei, akik házkutatást tartottak, lefoglaltak több vagyontárgyat és őrizetbe vették Gődény Györgyöt.

A híveihez szólt a letartóztatott férfi felesége

Gődény Melinda a kirakott posztban Gődény György híveinek támogatását kéri egy Facebook-csoporthoz való csatlakozás formájában.

A járványügyi intézkedések ellen buzdított

A csoportban Gődény tegnap este arra buzdította híveit, hogy kürtökkel, sípokkal tüntessenek a járványügyi intézkedések ellen.

Gődény György

Gődény György gyógyszerész, korábban orvoslátogató volt, többszörös testépítő bajnok. A COVID-járvány idején gyógyszerészként a Magyar Gyógyszerész Kamara álláspontjával és a tudományos konszenzussal szöges ellentétben álló nézeteivel hívta fel magára a figyelmet. Mivel azt állítja, hogy a maszkviselés és az egyéb járványellenes intézkedések szükségtelenek, a járvány súlyosságát pedig tagadja, miközben összeesküvés-elméleteket terjeszt, orvosszakmai körökben sok kritika éri.

Kiengedték

Fontos tudni, hogy Gődényt nem őrizetbe vették, hanem előállították. Ez az eljárás akkor történik meg, ha valaki súlyos bűncselekményt követ el, avagy nem jelenik meg a rendőrségen és nem is válaszol az idézésre vagy idézésekre. Valószínűleg a vírustagadó férfi ügyében ez utóbbi történt, ugyanis hazamehetett a gyanúsítotti kihallgatását követően – írja a 24.hu.

Többeknél tartottak házkutatást

Az operatív törzs pénteki tájékoztatóján azt közölték, hogy a rendőrök összesen négy vírusszkeptikusnál tartották házkutatást.

Kiemelt kép: Gődény György

Exit mobile version