A repülőn utazók egyik rémálma vált valóra szombaton este Debrecenben. A Wizz Air Debrecenből induló járatának utasait vészcsúzdákon menekítették ki, mert kigyulladt a gép.

Vészcsúszdákon szállították ki a Wizz Air Debrecenből Párizsba induló járatának utasait a debreceni repülőtéren szombaton az esti órákban, mert utasok beszámolói szerint kigyulladt a repülőgép segédhajtóműve.

Az Airportal.hu közzétett egy utas által készített videót is, amelyen az látható, hogy az utasok a Wizz Air Airbus A320-as első ajtajain, vészcsúszdákon keresztül hagyják el a repülőgép fedélzetét. A felvételen tűzoltó is látható.

A Debrecen Airport az lap megkeresésére azt közölte, hogy szombaton a menetrend szerinti 18:35-kor induló járatán tűz keletkezett a repülőgép segédhajtóművénél.

A közleményben azt is írják, hogy a repülőtéri tűzoltó egységek és a rendőrség másodperceken belül a helyszínre érkeztek, majd a repülőgép személyzetével együtt megkezdték az utasok leszállítását és ezzel egy időben a tűz eloltását. A repülőgépen 180 utas tartózkodott, akik közül sikerült mindenkit épségben leszállítani. A tűz keletkezésének okát vizsgálják.

Az Airportal az esettel kapcsolatban kereste a Wizz Air-t, de a légitársaság egyelőre nem válaszolt a lapnak.

Kiemelt kép: helyszíni felvétel – Forrás: youtube