Egy idős férfit rabolt ki egy 17 éves férfi Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében. A 83 éves férfit bezárta a csűrbe, akit szomszédja szabadított ki. A rablót letartóztatták.

Korábban az idős férfinek dolgozott

2020. október 6-án a 17 éves férfi Nagyecseden, azzal a céllal indult el otthonról, hogy mindenképpen pénzt fog szerezni az idős férfitől. , bűncselekmény útján is. A fiatal férfi régóta ismerte az idős, egyedül élő bácsit, korábban alkalmi munkákat is végzett.

A kert felől közelítette meg a házat

A kert felől közelítette meg az idős férfi ingatlanát, fellopakodott az udvarra, ahol azt látta, hogy a 83 éves férfi a ház teraszán reggelizik.

EZ IS ÉRDEKELHET! Ököllel támadt a mentősre a beteg, a segítségnyújtó orra el is eltört

A nyakánál fogva rántotta le a földre

A bácsi kérdőre vonta a fiút, aki erre rögtön pénzt követelt tőle, majd megfogta az idős férfi nyakát, és lerántotta a földre. A kiabáló férfi száját a vádlott a saját pulóverével befogta, majd a idős férfit az udvar hátsó részén lévő csűrhöz vonszolta, miközben megöléssel fenyegette.

Bezárta a csűrbe

A rabló elvette a sértett telefonját és kulcscsomóját, majd bezárta a csűrbe, még a lakatot is rányomta az ajtóra. A sértettet a szomszédja szabadította ki.

EZ IS ÉRDKELHET! Késsel fenyegette az eladót a rabló aztán belemarkolt a kasszába és elvitte a pénzt

2 órán belül elfogták

A nagyecsedi rendőrök két órán belül elfogták a 17 éves férfit, őrizetbe vették, majd gyanúsítottként kihallgatták. A vádlott részletes beismerő vallomást tett, azóta pedig letartóztatásban várja sorsának alakulását.<

Javítóintézetbe kerülhet

A Nyíregyházi Járási Ügyészség a bűncselekmény elhárítására idős koránál fogva korlátozottan képes személy sérelmére elkövetett rablás bűntettével, és aljas indokból elkövetett személyi szabadság megsértésének bűntettével vádolja a fiút. Az ügyészség szerint több évig tartó javítóintézeti nevelést kell vele szemben alkalmazni.<

Az eljárás a Mátészalkai Járásbíróságon folytatódik.<

A férfi elfogásáról egy videót is közzétett a rendőrség

Kiemelt kép: a csűr, ahová bezárta az idős férfit – Forrás: police.hu