Site icon LikeNews

Könnyfakasztó: Kulka János betegsége előtt a szerelemről szaval -videóval

61. születésnapját ünnepelte hétfőn Kulka János. A színész korábban Juhász Gyula versét egy reklámfilm kedvéért mondta fel, most képtelenség könnyek nélkül újra meghallgatni azt.

Kulka János jó néhány évvel ezelőtt egy reklámfilm kedvéért mondta el Juhász Gyula Szerelem? című költeményét. A lírai hangulatú videóban a színművész egy teát készít magának, és miközben kortyolgatja, a távolba réved. Ritka jól sikerült film, amit újra és újra el kell indítsunk elölről, hogy így még egy kicsit kifeszíthessük a pillanatot –írja a fidelio.hu

Kulka Jánost jelenleg három előadásban is láthatja a közönség színpadon. A 2016 áprilisában stroke-ot kapott színművész lábadozása szerencsésen alakult, idén januárban vissza tudott térni a színpadra  a Dollár Papa Gyermekei nevű független alkotói csoporttal.

Nemrég az Árvácska című előadásának egyik néma szerepében lépett újra a közönség elé.

A nyár folyamán az Újszegedi Szabadtéri Színpad Don Juan-előadásában is feltűnt: a meggyilkolt Kormányzót és kőszobrát formálta majd meg O. Horváth Sári és Herczeg T. Tamás rendezésében.

Kulka János jelenlegi állapotával a LikeNews.hu is foglalkozott, a cikket, itt és itt tudod elérni.

Kiemelt kép: Lipton reklánfilm

Exit mobile version