Site icon LikeNews

Koronavírus: a pedagógusok és a szociális intézményben dolgozók után őket is letesztelik

A pedagógusok és a szociális intézmények dolgozóinak korábbi teszteléséhez hasonlóan a szociális alapszolgáltatásban, a gyermekjóléti alapellátásban, valamint a gyermekvédelmi szakellátásban, javítóintézeti ellátásban dolgozók is jelentkezhetnek a koronavírus elleni célzott csoportos gyorstesztelésre – közölte a Koronavírus Sajtóközpont kedden – írja az MTI.

Ők jelentkezhetnek az ingyenes tesztelésre

A közlemény szerint ebben a körben – többek között – falugondnokok, házi segítségnyújtást végző szociális dolgozók, családsegítők, utcai és közösségi szociális munkát végzők, hajléktalanellátásban dolgozók, gyermekvédelemben dolgozók jelentkezhetnek az ingyenes tesztelésre.

Ennyi dolgozónak biztosítják

Hozzátették: a tesztelést a fővárosi és megyei kormányhivatalok szervezik és összesen mintegy 47 ezer dolgozónak biztosítják a lehetőséget.

Az időpontok

A kormányhivatalok egészségügyi végzettségű munkatársaiból, valamint az orvos- és egészségtudományi képzésben tanuló egyetemi hallgatókból álló mintavevő csapatok 127 helyszínen várják az érintetteket a kétnapos akció során, január 16-17-én (szombat-vasárnap) 8-16 óráig.

Foglaljanak időpontot

A kormány kéri az érintetteket, hogy a vírus terjedésének csökkentése érdekében minél többen éljenek az ingyenes és önkéntes vizsgálattal, illetve a várakozás elkerülése érdekében foglaljanak időpontot, ezt január 15-én 14 óráig a https://szocszures.kh.gov.hu/ oldalon tehetik meg.

Adatlap kitöltés

A teszteléshez adatlap kitöltése is szükséges, amely a szociális ágazati portálról (http://szocialisportal.hu) tölthető le. A kormányhivatalok kérik, hogy aki teheti, az adatlapot két példányban, már kitöltve vigye magával a megjelölt mintavételi pontra – ezzel is elősegítve a tesztelés minél gyorsabb lebonyolítását.

Az elmúlt 24 óra adatai

A LikeNews is megírta, hogy 696 újabb magyar állampolgárnál mutatták ki az új koronavírus-fertőzést (COVID-19), ezzel 344 352 főre nőtt a hazánkban beazonosított fertőzöttek száma. Elhunyt 128 többségében idős, krónikus beteg, így az elhunytak száma 10 853 főre emelkedett. A gyógyultak száma is folyamatosan nő, jelenleg 209 852 fő, az aktív fertőzöttek száma 123 647 főre csökkent. 

Ennyien vannak kórházban és lélegeztetőgépen

5 005 koronavírusos beteget ápolnak kórházban, közülük 356-an vannak lélegeztetőgépen – írja a hivatalos koronavírus tájékoztató oldal.

Az eddigi vakcinákat felhasználták

Magyarország eddig minden hazánkba érkezett vakcinát felhasznált, hétfő estig összesen már 78 579 fő kapott oltást, többségében egészségügyi dolgozók, valamint 6642 idősotthonban lakó és dolgozó.  Ma újabb vakcinaszállítmányok érkeznek, amelyek összesen közel  51 ezer ember oltását teszik lehetővé. A most érkező oltóanyagokkal folytatódik az egészségügyi dolgozók, valamint az idősotthonok lakóinak és dolgozóinak oltása.  Az oltás ütemét, gyorsaságát a vakcinák érkezése határozza meg. 

Kiemelt kép: illusztráció

Exit mobile version