Tapolcán saját hatáskörben igazgatói szünetet rendelt el az egyik iskola igazgatója. Orbán Viktor péntek reggel megerősítette, hogy többek közt azért sem lesz egyenlőre tanítási szünetet, mert akkor fizetésnélküli szabadságra kellene küldeni a pedagógusokat.

„Tisztelettel tájékoztatom Önöket, tájékoztatlak Benneteket, hogy a kialakult egészségügyi helyzetre való tekintettel 2020. március 12-13-ra óvatosságból saját hatáskörben igazgatói szünetet rendelek el” – írja a tapolcai Szollár Gyula Széchenyi István Baptista Középiskola igazgatója az intézmény honlapján.

Az intézményvezető arra kért mindenkit, hogy az iskola különböző platformjait (honlap, Facebook oldal, e-kréta) folyamatosan kísérje figyelemmel. 

Az új információk érdekében a külső szakmai gyakorlaton lévő diákokat arra kérte, hogy egyeztessenek a munkáltatókkal.

Úgy tervezik, hogy 2020. március 16-án reggel 8 órakor folytatódik a tanítás.

Vácon védőruhában tiltakoznak a diákok

Több országban és három németországi tartományban is bezárták az oktatási intézményeket a koronavírus miatt, Magyarországon egyelőre csak a felsőoktatási intézmények hallgatói tanulhatnak otthonról.

A 24.hu egyik olvasója  szerint ez ellen tiltakoznak Pest megyében, a váci középiskola tanulói, Facebook-posztjukban arról írnak, hogy ha be kell járni, és nem záratják be az iskolákat, akkor legalább biztosítsanak biztonságos ruhát minden tanulónak.

Kiemelt kép: tiltakozozó középiskolások Vácon