Végéhez közeledik az oktatási intézmények fertőtlenítése – jelezte a Magyar Honvédség (MH) 93. Petőfi Sándor vegyivédelmi zászlóaljának parancsnokhelyettese az MTI-nek Debrecenben, ahol szombaton négy gimnáziumban fejezik be a teljes körű fertőtlenítést a katonák.
59 iskolában fertőtlenítenek
Csaba Tibor alezredes emlékeztetett, az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) felkérésére a vegyvédelmi zászlóalj biológiai mentesítő csoportjai és az MH más alakulatainak fertőtlenítő rajai október 22. és november 1. között 59 hazai oktatási intézményt fertőtlenítenek, ebből 34 iskolában a zászlóaljuk katonái végzik el a munkát.
EZ IS ÉRDEKELHET!
Megszólalt Honvédelmi Minisztérium parlamenti államtitkára: a honvédség képes és kész az emberek biztonságát megvédeni – katonák fertőtlenítik az oktatási intézményeket
Ugyanazokat az eszközöket használják
Hozzátette: ugyanazokat az eljárásokat és fertőtlenítő eszközöket, szereket alkalmazzák, illetve használják, mint tavasszal, a járvány első hulláma idején az idősotthonokban.
ITT VAN A LIKENEWS ÖSSZES KORONAVÍRUS HÍRE!
Majdnem minden intézmény készen van
Jelenleg 54 intézmény már „készen van”, a feladatot országszerte 109 emberrel és 146 technikai eszközzel hajtják végre, eddig 7894 liter Mol-hygi fertőtlenítőt használtak el – ismertette.
Debrecenben is fertőtlenítenek
Csaba Tibor arról is tájékoztatott, hogy Debrecenben hat oktatási intézmény fertőtlenítését kezdte meg a honvédség, a helyi Bocskai lövészdandár egy iskolában, a Petőfi zászlóalj katonái öt iskolában dolgoznak.
A Csokonai gimnázium épületének pénteki biológiai fertőtlenítése után szombaton a debreceni Kossuth, Tóth Árpád, Fazekas és Ady gimnázium épületeit mentesíti 36 ember 7 technikai eszközzel, majd a biológiai mentesítő csoportjaikat kivonják Debrecenből – jelezte a parancsnokhelyettes – írja az MTI.
Győrben fejezik be
Csaba Tibor hozzátette: vasárnap Győrben az Apor Vilmos római katolikus óvoda, általános iskola, alapfokú művészeti iskola és kollégium épületének mentesítésével határidőre befejeződik az országos fertőtlenítési program.
EZEK A LIKENEWS LEGFRISSEBB HÍREI
- Hajókatasztrófa: Senki nem hagyhatja el a szállodahajót, a turistákat és a személyzetet teljesen elzárták a külvilágtól- friss fotók a helyszínről
- A szállodahajó kapitánya nem vette észre, hogy ütközött egy másik hajóval Verőcén: a baleset után lefeküdt aludni
- Verőcei hajóbaleset: a Duna kerítéses szakaszán vergődött partra a súlyosan sérült férfi, a helyiek összefogással segítik a túlélők után kutatókat
- Hajóbaleset Verőcénél: 12 hajóval 90 ember keresi a túlélőket, az egyik holttestet Budapestig sodorta a Duna
- Halálos hajóbaleset a Dunán, halálos áldozatok is vannak a Dunakanyarban történt szerencsétlenségben
Kiemelt kép: Illusztráció