Még mindig nem lehet tudni, hogy Orbán Viktor elkapta-e a koronavírus fertőzést, és hogy tesztelték-e azt követően, hogy hétfőn találkozott Vidnyánszky Attilával, akiről kedden derült ki, hogy fertőzött. A fővárosi közgyűlés is elmaradt, ugyanis több politikus megbetegedett, vagy karanténban van. Az ATV Híradónak pedig a Momentum elnökségi tagja mondta el, hogyan derült ki, hogy megfertőződött.

Tesztelték a miniszterelnököt?

Kedden délután derült ki, hogy Vidnyánszky Attila koronavírus fertőzött. A HVG úgy tudja, hogy hétfőn ülésezett a Nemzeti Kulturális Tanács, amelyen Orbán Viktor és a Nemzeti Színház vezérigazgatója is részt vett. Ráadásul a portál egyik forrása megerősítette, hogy a miniszterelnök és Vidnyánszky Attila külön is tárgyalt a megbeszélésen.

Nem derült ki, hogy tesztelték-e

Az ATV Híradó kereste a miniszterelnökséget, hogy kiderüljön tesztelték-e a kormányfőt. A Orbán Viktor sajtófőnökétől a következő válasz érkezett: a miniszterelnök programjait minden esetben az aktuális járványügyi előírások maradéktalan betartásával szervezzük meg és bonyolítjuk le. Nacsa Lőrinc, a Fidesz –KDNP szóvivője az ATV Híradónak azt mondta: a frakcióban nem vezetnek arról nyilvántartást, hogy ki van karanténban. Hozzátette, hogy rájuk is ugyanazok a járványügyi szabályok vonatkoznak, mint bárki másra, akiről kiderül, hogy szoros kontaktusba került egy fertőzöttel.

Fertőzött politikusok

Határozatképtelenség miatt elmaradt a Fővárosi Közgyűlés szerdára tervezett ülése – számolt be róla Facebook-oldalán a főpolgármester. Karácsony Gergely azt közölte: több polgármester igazoltan koronavírus fertőzött, más képviselők karanténban vannak, többen pedig a teszteredményükre várnak.

Pikó András is elkapta a fertőzést

Pikó András, Józsefváros polgármestere maga számolt be arról közösségi oldalán, hogy elkapta a fertőzést. Október 23-án jelentkeztek a tünetek: szárazköhögés, enyhe láz és néha elviselhetetlenségig fokozódó izomfájdalom.

A Momentum politikusa is megfertőződött

A Momentum politikusa, Hajnal Miklós szintén elkapta a fertőzést. „Szombaton éreztem először tüneteket, ami rögtön 38 fok feletti lázzal párosult” – idézte fel az ATV Híradónak a fertőzés első jeleit a párt elnökségi tagja. A láza azóta elmúlt, és a feje sem fáj, a torka viszont igen, és szárazköhögése van. Mint mondta, bár először koronavírusra gyanakodott, és azonnal teszteltette is magát, mire az eredmény megjött, jobban lett, így abban bízott, hogy mégsem Covid-beteg.

A hatóságok elmaradásban vannak

Mikor kézhez kapta az eredményt mindenkinek írt, akivel találkozott a napokban, a kontaktkutatás ugyanis hivatalosan még nem kezdődött el. Úgy tudja – és tapasztalja – hogy a hatóságok elmaradásban vannak ezen a téren, aminek az oka véleménye szerint a túlterheltség.

Az ATV Híradó megkérdezte a többi pártot is, hogy náluk vannak-e fertőzött tagok

Az MSZP-től Komjáthi Imre országgyűlési képviselő azt a tájékoztatást adta, hogy jelenleg is vannak tagok karanténban, de már korábban is volt példa rá frakciótagok és vezetők esetében is.

Halálos áldozat az MSZP-nél

„Sajnos a legszomorúbb az, hogy tagjaink között már halálos áldozatot is szedett a vírus”  – árulta el Komjáthi.

A DK-ban nincs fertőzött

A Demokratikus Koalícióban – közölte Barkóczi Balázs, a párt szóvivője – jelenleg sem az elnökségen belül, sem a szűkebb szakmai stábban nincs fertőzött vagy tesztre váró. De a Párbeszéd szóvivője, Tordai Bence sem tud ilyen személyekről saját pártjában, és az LMP is azt írta híradónknak, hogy náluk sincs koronavírussal fertőzött, és arról sincs tudomásuk, hogy a párt tagjai között megjelent volna a vírus.

Kiemelt kép: Illusztráció