52 éves korában meghalt az Eleven híd basszusgitárosa. Halálát koronavírus okozta. Volt felesége írta le a zenész betegségének történetét a Facebookon. Mindezt azért tette, hogy senki se bagatelizálja el a betegséget.

Május 1-jén 52 éves korában elhunyt az Eleven híd basszusgitárosa. A zenész koronavírus miatt halt meg, történetét volt felesége osztotta meg a Facebookon.

Az asszony azt írja Bökönyi László március második felében megbetegedett, nátha, láz, gyengeség volt a tünete. Mivel nem csökkentek a tünetek, sőt láza is egyre magasabb lett, a férfi  felhívta a körzeti orvosát, aki telefonon keresztül megállapította hogy nem koronavírus, és arra utasította, hogy maradjon otthon és szedjen lázcsillapítót. A zenész állapota rohamosan romlott, volt felesége is csak telefonon értekezett vele, de így is egyértelmű volt, hogy intézkedni kell, hogy mielőbb ellátást kapjon.

Az asszony azt írja, először a mentőket hívta, akik azt mondták, hogy a körzeti orvost kell keresni. Amikor elmondta nekik, hogy ezen már túl van, akkor adtak egy telefonszámot, amelyen keresztül igényelhető a koronavírus teszt. De erre már nem volt idő, mert közben a férfi kritikus állapotba került.

A család azonnal riasztott egy magán orvosi ügyeletet, akik a helyszínre érkezve megállapították, hogy a férfi állapota valóban súlyos és azonnal hívták a mentőket. A mentők a zenészt kórházba szállították.

Covid elkülönítőbe került

A zenész Covid elkülönítőbe került, infúziót és oxigént kapott. Ekkor a család még azt hitte jobban lesz, mert néha 1-2 üzentet még tudtak vele váltani. De már egyre nehezebben kapott levegőt.

Két nap múlva értesítették a családot, hogy Bökönyi László lélegeztetőgépre került. Összesen négy hétig tartották mélyaltatásban és mesterségesen lélegeztették.

A zenész volt párja arról is ír, hogy az orvosok mindent megtettek, hogy megmentség a férfi életét. Gégemetszést végeztek rajta, hogy könnyebben kapjon levegőt, vérátömlesztést végeztek rajta, rengeteg gyógyszert kapott. Halála előtt nemsokkal már a tüdőtranszplantáció lehetősége is felmerült, de ezt már nem várta meg a zenész, május 1-jén szervezete feladta a harcot. Tüdejét teljesen tönkretette a vírus.

Nem keresik a felelőst

Bökönyi László volt párja azt írja: „A gyerekünk éppen most érettségizik, és nagy szüksége lenne az apjára. Mint ahogyan a volt férjem szüleinek is, akiknek az életét beárnyékolja egy másik friss tragédia is.. de ez egy másik fejezet. Nem sajnáltatni akarom magunkat, csak tudom, hogy sokan nem találkoztak hasonló esettel, és talán így óvatosabbak lesznek ezáltal. És igen… rosszul működik a rendszer, káosz és szervezetlenség van országszerte, és a körzeti orvos hozzáállása erősen kifogásolható és nagymértékű felelőtlensége is egyértelműen megállapítható. De ez már nem segít…”

A zenésznek nem volt alapbetegsége, soha nem dohányzott, halálát egyértelműen a koronavírus okozta.

Kiemelt kép: Bökönyi László – Forrás: Facebook