Site icon LikeNews

Kötelező a maszkok viselése a siófoki boltokban – ehhez ingyen adja a település a szájvédőt

Kötelezővé tette a maszk viselését az boltokban Siófok polgármestere. A szájvédőket a település ingyen biztosítja a vásárlóknak.

Facebook oldalán tette közé Siófok polgármestere legújabb rendeletét.

„Április 2-ai hatállyal elrendelem, hogy Siófok közigazgatási területén az egyidejűleg többek által látogatott helyekre, főképp üzletekbe, vásárcsarnokba, szolgáltatókhoz, hivatalokba kizárólag szájmaszkban, avagy azt helyettesítő, a szájat, orrot eltakaró textilben (sál, kendő) lehet belépni.

Ennek alapvető célja, hogy a megelőzésre vonatkozó szabályokat betartó polgártársaink, köztük az üzletekben és hivatalokban dolgozók, a vevőkkel és ügyfelekkel közvetlenül érintkezők- biztonságát növeljük azokkal szemben, akik a mai napig kevéssé figyelnek oda másokra, így önmagukon és családtagjaikon kívül a környezetükre is fokozott kockázatot jelenthetnek.” – írja Lengyel Róbert.

Majd így folytatja: „Pl. akik szájmaszk (helyettesítő textil) nélkül állnak a bolti sorban, kellő távolságot nem tartva, mások nyakába lihegve, akik köhécselnek, tüsszögnek maszk, sőt, alkalmanként tenyérbe temetkezés nélkül. Utóbbiak, ha bemennek valahova, ezen túl tiszteljék a mások egészséghez való jogát, avagy ne menjenek be embertársaik közé, ha mégis felrúgják e helyzetben a társadalmi együttélésünk ezen alapvető szabályait, számoljanak a lehetséges következményekkel.”

A polgármester után arról ír, hogy nem kell kétségbeesniük azoknak, akiknek esetleg nincsen szájmaszkjuk: „5000 db. szájmaszkot megvásároltunk, ezeket siófoki üzletekben, hivatalokban ingyen hozzáférhetővé tesszük azoknak, akik anélkül érkeznének. DE: nyomatékkal hívom fel a figyelmet, hogy belépéskor EGY SZEMÉLY CSAK EGYETLEN MASZKOT VEGYEN MAJD MAGÁHOZ, ne tekintse senki általános beszerzési helynek a lerakatokat, mert a készletek végesek és gondolni kell másokra is…”

Kiakadt a nyaralókon a polgármester

Egy héttel ezelőtt Siófok polgármestere nyílt levélben fordult a nyaralótulajdonosokhoz. Arra kérte őket, hogy ne menjenek a Balaton partra, inkább maradjanak otthonaikba. A LikeNews.hu erről szóló cikkét itt tudod elérni.

Kiemelt kép: illusztráció – Forrás: MTI/Krizsán Csaba

Exit mobile version