Közel 500 ezer forinttal nőtt az államtitkárok fizetése idén. Rajtuk kívül a parlamenti képviselők bérét is emelték.

A parlamenti képviselők is jól jártak idén, náluk szerencsésebbek már csak az államtitkárok. A kormány honlapján még március végén közzétették az állami vezetők fizetési adatait, aminek összesítése alapján az hogy az államtitkárok fizetését idén 35 százalékkal emelték –  azt írja az Mfor.hu

Annak a tisztségviselőnek ugyanis, aki csak államtitkári posztot tölt be az állami vezetésben, bruttó 1 296 300 forintról 1 750 000 forintra ugrott a fizetése. Az emelkedés mértéke 35 százalék, melyet a képviselőkkel ellentétben már év elején érvényesítettek a fizetésekben.

Igaz, ez csak azokra vonatkozik, akik nem ülnek bent az országgyűlésben. A parlamentben is teljesítő államtitkároknak a képviselői alapbér emelkedésével kell számolniuk, ami 997 ezer forintról 1 103 400 forintra nőtt márciustól, mellé azonban változatlan összegű államtitkári fizetést vehetnek fel, vagyis a bruttó 1 296 300 forintot. 

Azok a miniszterek, akik a parlamenti képviselők is egyben, bruttó 3 802 800 Ft-ot visznek haza. Ilyen például Gulyás Gergely, Szijjártó Péter, Varga Mihály és Rogán Antal.

A legjobban kereső miniszter  Süli János, a paksi bővítésért felelős tárca nélküli minisztérium vezetője. Ő ezért a feladatért ugyanis 5 millió fizetést kap, ami nem változott, a képviselői alapilletmény emelkedésének köszönhetően havi bruttó 6 103 400 forint szerepelhet egy összesített bérlapon.

Kiemelt kép: Országgyűlés épülete – Forrás: LikeNews.hu