Amikor elkezdődött a pedagógusok koronavírus tesztelése még nem volt szó arról, hogy ez csak két hétig tart, most viszont a miniszterelnökség egy friss közleményben már úgy utal a pedagógusok szűrésére, mint egy kéthetes programra, amelynek tapasztalatait felhasználva kezdik a jövő héten a közigazgatási dolgozók tesztelését.

A pedagógusokat meglepte a döntés

Befejezték az iskolai dolgozók két hete megkezdett koronavírus-tesztelését Csongrád megyében – erről tájékoztatta az érintetteket kormánymegbízott – írja az Atv.hu. A pedagógusokat meglepte a döntés, hiszen az akció kezdetén úgy fogalmaztak, hogy hetente érkeznek majd szakemberek az iskolákba a tanárok szűrésére. A miniszterelnökség ezzel szemben egy friss közleményben már azt írja, a tesztelés egy kéthetes akció volt.

Levelet kaptak

Levelet küldött az oktatási intézmények vezetőinek a Csongrád-Csanád megyei kormánymegbízott. Ebben az áll, hogy az operatív törzs döntése alapján az oktatási intézményekben megkezdett tesztelés – ahogy fogalmazott – egyelőre “leállításra kerül”.

Túl sok lehetett a rossz eredmény?

A levélben megköszönte a részvételt, és óvatosságot kért. A PDSZ Szegeden élő választmányi tagja szerint a tesztek nem a kormány által várt eredményt hozták, ezért állították le. “Nagyon sok pozitív teszt született, illetve, amit a PDSZ folyamatosan mond, hogy a tesztelésnek azért is nem vetik alá magukat az oktatásban dolgozók, mert 60 százalékos táppénz jár, ha kiderül, hogy betegek” – mondta Guba János.

Úgy volt, hogy hetente tesztelik majd a pedagógusokat

A szegedi Arany János Általános Iskolában dolgozó tanárok 90 százaléka két hete nem vett részt a tesztelésben. A mintavételről azt mondták, hogy hetente megismétlik, de most kiderült, hogy nem csak Szegeden, hanem más helyeken is érkeznek a leállásról szóló tájékoztatók – írja a BudapestKörnyéke hírportál.

Elmaradnak a tesztek

“Most nem tudjuk, hogy mi van, mert azt az információt kapjuk mindenhonnan, hogy kiértesítik sorban az intézményeket, hogy elmarad a jövő hétre tervezett tesztelés, de nem lehet tudni, hogy ennek mi az oka – fogalmazott Nagy Erzsébet, a PDSZ választmányának tagja.

Két hetes program

A miniszterelnökség egy friss közleményben úgy utal a pedagógusok szűrésére, mint egy kéthetes programra, amelynek tapasztalatait felhasználva kezdik a jövő héten a közigazgatási dolgozók tesztelését.

Nem erről volt szó

A tanárok szűrésének újraindításáról majd az Operatív Törzs dönt a közlemény szerint. A pedagógusokat érintő szűrés elején egyébként nem volt szó arról, hogy az intézkedést csak két hétre vezetik be – írja az Atv.hu

Majdnem 3 ezer fertőzött pedagógust találtak

Maruzsa Zoltán, köznevelésért felelős államtitkár egy héttel ezelőtt elmondta, hogy az oktatók tömeges tesztelésén a részt vevő pedagógusok 2,3 százaléka, 811 óvodai és 2170 iskolai dolgozó bizonyult fertőzöttnek, miközben ezeknek az intézményeknek mintegy 200 ezer alkalmazottja van, vagyis a fertőzöttek száma az államtitkár szerint elenyésző.

Ingyenes tesztelés

Az államtitkár december 2-án hangsúlyozta: minden kollégáját arra biztatja, hogy vegyen részt az ingyenes tesztelés ezen a héten újraindult második körében. Vagyis december elején az államtitkár arra utalt, hogy egy újabb kör lesz, nem pedig folyamatos szűrés. A zavart az okozhatja, hogy a kormány korábbi kommunikációjában nem hangzott el a pedagógusok szűréséről az az állítás, hogy ez egyszeri alkalom lesz, csak annyi, hogy szűrni fogják a pedagógusokat.

Nem volt egyetértés

A tanárok, nevelők tömeges teszteléséről már szeptemberben is megoszlottak a vélemények: a Pedagógusok Szakszervezete szerint tanévkezdés előtt le kellett volna szűrni, illetve a járványügyi szakemberek által meghatározott időközönként érdemes lenne rendszeresen megvizsgálni minden köznevelésben és szakképzésben dolgozót. Merkely Béla, a Semmelweis Egyetem rektora ugyancsak arról beszélt szeptemberben, hogy az oktatás frekventált terület a vírus berobbanása szempontjából, hiszen az iskolanyitás jelentősen megnöveli a kontaktusok számát. A professzor szerint az egészségügyi és szociális ellátás mellett az iskolákban kellene biztosítani a legtöbb szűrést.

Kiemelt kép forrása: MTI/Vajda János