A 82 éves férfi ellökte a hasonló korú feleségét, magára hagyta, majd később az asszony meghalt. A Győr-Moson-Sopron Megyei Főügyészség vádirata szerint a házaspár élete gyakori veszekedésekkel telt, a férfi gyakran dobott tárgyakat is a neje felé, de ezekkel sérüléseket soha sem okozott neki.
Gyakran veszekedtek
Amint azt az ügyészség megállapítja, az idős házaspár gyakran veszekedett egymással, sőt, olyan is többször előfordult, hogy a férfi különböző tárgyakkal – késsel, lábassal, tányérral – dobálta meg a feleségét, azonban ezek sosem okoztak sérülést.
Megint megharagudott
2019 tavaszán a férfi újfent megharagudott a nejére, mert mire visszaért a horgászatból, a felesége nem húzta fel a redőnyt az otthonuk alsó szintjén található ablakokon.
Meglökte az asszonyt
Az újabb vitájuk során a férfi egy pohárral dobta meg a konyhában álló feleségét, akinek sikerült elhajolnia a dobás elől. Ezután a férfi kiindult a konyhából egy lábassal a kezében az udvarra halat pucolni. Ugyanakkor miközben haladt ki a férfi, véletlenül meglökte a konyhaajtóban az útjában álló feleségét, aki az ütődéstől a padlásajtónak dőlt, majd a földre csúszott.
Komolyan megsérült
A feleség az esése során durván megsérült, combnyaktörést és kulcscsonttörést szenvedett el. Eközben a férfi – segítségnyújtás helyett – szitkozódások közepette magára hagyta az asszonyt.
Lánya hívott mentőt
Az idős nőhöz aznap délután a lánya értesítette a mentőket. A kiérkező mentősök az asszonyt kórházba vitték, ahol megműtötték, de nem jártak sikerrel, mivel az asszony később ébreszthetetlen állapotba került és hat nappal később elhunyt.
Volt összefüggés a csonttörés és a halál között
A hatóságok a nyomozás során kiderítették, hogy a combnyaktörés és a kulcscsonttörés, illetve a halál között volt ok-okozati összefüggés.
Megszületett a vád
A 82 éves férfit gondatlan emberölés vétségével és minősített segítségnyújtás elmulasztásának bűntettével vádolták meg. Ha figyelembe vesszük a halmazati szabályokat, akkor a férfit akár hét és fél év szabadságvesztés is elítélhetik. A döntést várhatóan a Győri Törvényszék hozhatja majd meg – írja a Kékvillogó hírportál.
EZEK A LIKENEWS LEGFRISSEBB HÍREI
- Kisiklott vonat: a pályamester már korábban jelezhette, hogy baj lehet a Vác-Balassagyarmat vonalon, mégsem állították le a vonatközlekedést
- Július óta kerestette az élettársa az 56 éves férfit: kiderült, a veje ölte meg, majd elásta a tiszakécskei erdőben
- „Felépülő alkoholbeteg vagyok” – őszintén vallott súlyos szenvedélybetegségéről Berg Dániel, a 2. kerület nemrég lemondott alpolgármestere
- Tragédia a Karancs-kilátóban: kizuhant és meghalt egy 20 éves férfi
- Évek óta az életveszélyes vasúti pályára engedik rá a vonatokat Verőcénél, ahol ma kisiklott egy vonat: mégis mikor akar ezzel foglalkozni Lázár János?
Kiemelt kép: Ügyészségi fotó – Forrás: Ügyészség