Helyszíni tárgyaláson hozott jogerős ítéletet a Pécsi Törvényszék annak a 91 éves férfinak az ügyében, aki tavaly májusban mellkason szúrta az ismerősét, mert azt feltételezte, hogy ő lopta el a szilváját a gyümölcsöséből.
Ittas volt a 91 éves férfi
Az idős férfi ittasan érkezett vendégségbe a bűncselekmény tanújához, ahol a haragosa is tartózkodott. A két férfi kölcsönösen szapulta, majd megöléssel fenyegette egymást. A konfliktus oka az volt, hogy a 91 éves férfi azt hitte, hogy haragosa lopta el a szilváját.
Mellkason szúrta egy késsel
A sértett az ingénél fogva megragadta, majd megrángatta az idős férfit. A 91 éves férfi ekkor felkapta a konyhaasztalon lévő kést, majd egy “megöllek” kifejezést követően a másik férfihoz lépett és mellkason szúrta.
A bűncselekmény után hazasétált
A tanú is a konyhában tartózkodott, és azonnal értesítette a mentőket, míg az idős férfi hazabandukolt.
EZ IS ÉRDEKELHET!
Ez várhat most arra a szabolcsi férfira, aki olyan súlyosan megverte a nagyanyját, hogy az idős asszony meghalt
Életveszélyes sérülést okozott a 91 éves férfi
A megszúrt férfi mellüreget megnyitó sérülést szenvedett, melyhez életveszélyes állapot – légmell – kialakulása társult. Az elkövető szándéka a másik férfi életének kioltására irányult, melyet az időben érkezett orvosi segítség akadályozott meg.
Nem volt beszámítható a férfi
Az idős férfi a cselekmény idején közepes fokban volt korlátozott a cselekménye társadalomra veszélyességének felismerésében és az annak megfelelő cselekvésben.
Felfüggesztettet kapott az idős ember
A Pécsi Törvényszék 1 év 10 hónap börtönre ítélte a 91 éves férfit, de a büntetés végrehajtását négy év próbaidőre felfüggesztette. Emellett kötelezte a 760 ezer forintos bűnügyi költség megfizetésére is. A bíróság ítéletét mindenki tudomásul vette, így az jogerős.
EZEK A LIKENEWS LEGFRISSEBB HÍREI
- Súlyos vasúti baleset a Apagyon: vonattal ütközött egy autó, a sofőrt életveszélyesen megsérült
- Rejtélyes körülmények között halt meg a nyíregyházi buszsofőr Németországban, a rendőrök a még a feleségének sem árulták el, mi történhetett Róberttel
- Milliárdokat költ kommunikációra a MÁV, miközben késnek a vonatok, rohadnak a sinek és az állomások,
- „Itt valami nem kerek” – a Pilisben holtan talált Kaszás Nikolett családja és barátai nem hiszik, hogy a 27 éves nő önszántából akart meghalni
- Tűz ütött ki a makói kórházban, egy ember meghalt
Kiemelt kép: illusztráció