Továbbra sem találják azt a 38 éves férfit, aki még hétfőn délután a 2. kerületi otthonából indult el sportolni azóta azonban nyoma veszett. Rendőrség, civilek, barlangászok, sőt látók is keresik Szeitl Gergőt.

Sportolni indult

Hétfő délután, a 2. kerületi Őzgida utcából indult el a közeli erdőbe tájcsizni az a 38 éves fiatalember, aki azóta sem adott életjelet magáról. A BudaPestkörnyeke.hu ebben a cikkében számolt be Szeitl Gergő eltűnéséról.

A férfit hétfő óta kétségbeesetten keresi családja, barátai és ismerősei. Egy Facebook csoportot is létrehoztak, ott osztják meg az információkat egymással azok, akik kutatnak Szeitl Gergő után. Sem iratait, sem pénzt, sőt telefont sem vitt magával, így nagy esély van arra, ha bajba is került, nem tudott senkitől segítséget kérni.  

Összefogás Gergőért

Gergő felkutatásába rengeteg civil vesz részt. Túrázók, amatőr futók és a környék lakói fogtak össze,  csoportosan járják a környék sziklás területeit és erdeit, hátha bármilyen nyomra bukkannak. Ám eddig sikertelen volt a keresésük.

Spirituális erő

A férfi több ismerőse is felvette a kapcsolatot látókkal, akik szerint Gergő egy üregben vagy barlangban lehet. A kutatásban részt vevő civilek ezen információk alapján egymás közt osztják fel a terepet és fésülik át a környéket. Csütörtökön este egy közös meditációt is szerveztek annak érdekében, hátha az egységes erőből bármilyen információt tudnak meríteni.

Veszélyes a környék

A 2. kerület ezen részén egykor kőfejtők is működtek, így sok a sziklás rész, amely a téli időszakban csúszóssá válik. Sokan azt feltételezik, hogy megcsúszhatott és lezuhant. Több barlang és sziklaüreg is van a kerület hegyvidéki részén, a barlangászok szerint az összes barlang bejárata le van zárva, szerintük kizárt, hogy ott lehet a férfi.

Rendőrök is keresik

Szeitl Gergő felkutatásába a rendőrség is részt vesz, de sajnos eddig az ők munkájuk sem vezetett eredményre. A nyomozók több emberrel beszéltek, akik láthatták a fiatalember hétfő délután. De senki tudott érdemi információval szolgálni.

Az egyik keresőkutya jelezte, hogy a Pusztaszeri úti CBA-ban járhatott, de az ipari kamerás felvételek ezt nem igazolják, így ez a vonal sem vezetett eddig eredményre.

Nem állnak le a kereséssel

Aki szeretne bekapcsolódni Gergő keresésébe, az megteheti ide kattintva a Facebook-on. Ha pedig bárkinek bármilyen információja a férfiról, az értesítse a rendőrséget akár névtelensége megőrzése mellett tegyen bejelentést az ingyenesen hívható 06-80-555-111 Telefontanú zöldszámán, a 107 vagy 112 központi segélyhívó számok valamelyikén.

Kiemelt kép: Szeitl Gergő – Forrás: Facebook