A LikeNews is megírta, hogy Hódi Pamela és férje Tóth Bence első közös gyermeküket várják. A csinos modellnek előző kapcsolatából már van egy kislánya Nati.

Tavasszal születik meg a kislányuk

A házaspárnak tavasszal születik meg a kislánya, ám az édesanya elárulta, hogy ezt a várandósságot nehezebben éli meg, mint az előzőt.  A Likenews legfrissebb híreit ide kattintva éred el!

Fáradtabb

Pamela a Blikknek elmondta, hogy ennél a terhességénél sokkal fáradtabbnak érzi magát, valamint fáj a dereka, a térde és a sarka is. Hozzátette, hogy talán azért lehet ez, mert már 30 fölött van.

Felkészült a császárra is

Pamela első gyermekét Natit császármetszéssel tudta világra hozni és benne van a pakliban, hogy most sem szülhet majd természetes úton.

„Egyeztetünk az orvossal, folyamatosan figyeljük a babát, és meglátjuk, sikerül-e természetesen világra hoznom. Lélekben már felkészültem arra, hogy ismét császárral fogok szülni, de ha nem, Bence ott lesz velem végig” – mesélte a sztáranyuka a lapnak.

Nem lesz paramami

Pamela a Blikknek azt is elárulta, hogy valószínűleg a második kislányánál már nem fog annyira félni, mint az első kislánya születésénél.

„Megcsináltattunk egy nagy genetikai vizsgálatot meg egy kombinált tesztet, de alapvetően nem vagyok aggódós kismama. Emlékszem, az első gyereknél sokkal görcsösebb voltam, nem volt még meg a rutinom. Egyáltalán nem adtam neki üveges bébiételt, csak én főztem, ügyeltem rá, hogy háromóránként egyen, és hogy ne aludjon köztünk. Most ilyen nem lesz, maximálisan a kicsire akarok hangolódni. Azt is elhatároztam, hogy ezúttal nem fogok rohangálni a szülés után, két hónapig csak a picivel leszek, nem lesz olyan, hogy fotózásokra, forgatásokra kell sietni” – mondta Pamela a lapnak.

Nem fogják mutogatni

Pamela és Bence már abban is megegyeztek, hogy a kislányukat óvni fogják a média világától, de ez nem azt jelenti, hogy sosem fogják megmutatni, de csakis minimális szinten. Hozzátette, hogy korábbi hibáiból szeretne tanulni, úgy érzi most már tapasztaltabb és második gyermekét nem szeretné mutogatni.

Már a nevet is eldöntötték

A szerelmesek már azt is eldöntötték, hogy fogják hívni a kislányukat, habár még nem árulták el, de nemrégiben Pamela az Instagramon kért segítséget a rajongóktól, hogy mondjanak neki neveket.

„Nem jutunk dűlőre a lánynevek kapcsán. Ötlet valakinek? Hátha írtok olyat, amit még nem hallottunk vagy nem gondoltunk rá és nagyon megtetszik” – írta Pamela akkor a közösségi oldalán.

Korábban szakítottak

Pamela és Tóth Bence korábban szakítottak egymással, ám hamar kiderült, nem bírják egymás nélkül, így még a nyáron kiderült, hogy a páros visszatalált egymáshoz. Ezt követően azonban alaposan felpörögtek az események.

Kismamaként állt az oltár elé

„Én soha nem gondoltam volna, hogy kismamaként fogok valaha is férjhez menni, de ennek pont ez volt a varázsa. Pont emiatt volt gyönyörű az a pillanat, amikor ott vár a szerelmed, úgy, hogy a szívem alatt viszem a kisbabánkat, a gyermekünket”  – mondta a Fókusz műsorában korábban Pamela.  A Likenews legfrissebb híreit ide kattintva éred el!

Kiemelt kép: Hódi Pamela és Tóth Bence