Site icon LikeNews

Megaláztatásról és borzasztó munkakörülményekről beszéltek az Operettszínház volt dolgozói – Szinetár Dóra is ezért mondhatott fel

Állandó megaláztatásról, borzasztó munkakörülményekről beszéltek az Indexnek az Operettszínház volt munkatársai. Szerintük az elviselhetetlen helyzetet a tavaly kinevezett főigazgató és ügyvezető igazgató teremtette. Nemrég Szinetár Dóra is felmondott.  

„Pokol volt bejárni. Tudom, mi az, ami egy színházban belefér, és mi nem. De itt rendszeres volt, hogy a folyosókon sírtak kolléganők; az ügyvezető igazgató minden nővel úgy beszélt, mintha tárgyak lennének, ráadásul teljesen kiszámíthatatlan volt. Olyan volt ott dolgozni, mint egy idegőrlő érzelmi sakkjátszma, ahol, ha egyáltalán szóba állnak velem, minden szavamra vigyáznom kell.”

Ezt egy névtelen megszólaló mesélte az Indexnek. A portál cikkében hosszan ír arról, hogy többen panaszkodtak a Budapesti Operettszínház 2019-ben kinevezett új főigazgatójának (Kiss-B. Atillának) és ügyvezető igazgatójának (Kriza Zsigmondnak) szakmai munkájára és az általuk teremtett munkakörnyezetre.

Az ügyvezető igazgató egy évvel kinevezése után távozott. A hivatalos indoklás szerint sikeres munka után, közös megegyezéssel. Az Index szerint azonban másról volt szó.

Egy volt munkatárs szerint az ügyvezető igazgató megalázó kommunikációja elviselhetetlen munkakörnyezetet teremtett, egy másik pedig azt állítja a gyakori megalázásokon kívül a testére, a szexuális életére is elfogadhatatlan megjegyzéseket tett.

Elmondásuk szerint erről a főigazgatót is tájékoztatták, de ő semmit nem tett. Egy szakmai szervezet még a minisztériumnak is szólt, de tőlük sem kaptak választ.

A főigazgató és a volt ügyvezető az Indexnek úgy nyilatkozott: a rágalmak alaptalanok, olyanok panaszkodnak, akik rosszul végezték a munkájukat.

Szinetár Dóra is felmondott

27 év után, áprilisban Szinetár Dóra is felmondott az Operettszínházban. A színésznő akkor azt mondta, hogy rengeteg problémát lát az intézményben, amelyet saját bőrén is érez. De részletekbe nem bocsátkozott. Szinetár Dóra felmondásáról részletesen a LikeNews.hu ebben a cikkében írt.

Kiemelt kép: Operettszínház – Forrás: jegy.hu

Exit mobile version