Elhunyt egy fiatal orvos, aki részt vett a koronavírus elleni vakcina tesztelésében.

Önkéntesen vett részt a tesztelésben

A sajtóértesülések szerint meghalt egy 28 éves, Rio de Janeiró-i orvos, aki önkéntesként vett részt az Oxfordi Egyetem és az AstraZeneca vakcinájának tesztelésében.

Két kórházban is dolgozott

A brazil férfi két riói kórházban is dolgozott, ahol megfertőződhetett a járvánnyal. Később komplikációk adódtak nála, amibe elhunyt – írta meg az ATV a CNN Brazil értesülései nyomán.

Placebo

Egyes hírügynökségek szerint a férfi a kontrollcsapat tagjaként csak placebót kapott, nem pedig magát az oltóanyagot, ám ezt egyelőre nem erősítették meg.

Az első áldozat, aki részt vett a tesztprogramban

A fiatal orvos az első áldozat, aki részt vett valamelyik oltóanyag tesztprogramjában.

A nyíregyházi covid-kórház igazgatója tegnap hunyt el

Mint ahogyan arról a LikeNews is beszámolt 66 éves korában elhunyt a Szabolcs Szatmár Bereg Megyei Kórházak és Egyetemi Oktatókórház főigazgatója, Adorján Gusztáv – erről az intézmény adott hírt a Facebook oldalán.

Meghalt a főigazgató

“Elhunyt intézményünk főigazgatója, dr. Adorján Gusztáv. Döbbenet, csend és fájdalom…” – írják a bejegyzésben.

Korábban elkapta a koronavírust

Blikk számolt be róla még október elején, hogy Adorján elkapta a koronavírus fertőzést, a hírt akkor a gyógyítóintézmény sajtófőnöke, Vitkai Éva is megerősítette, majd hozzátette, a kontaktkutatás alapján közvetlen munkatársai között nem találtak fertőzöttet.

ITT VAN A LIKENEWS ÖSSZES KORONAVÍRUS HÍRE!

Súlyos volt az állapota

A Magyar Narancs akkori értesülései szerint a 66 éves Adorján Gusztávot súlyos állapota miatt Budapesten kezelték, felépülése alatt az intézmény főigazgató-főorvosa helyettesítette őt.

A nyíregyházi közgyűlésben is szerepet vállalt

Adorján a nyíregyházi közgyűlésben is szerepet vállalt, a Fidesz-KDNP színeiben ő a legnagyobb frakció vezetője. A lap információ szerint a főorvos megbetegedése előtti héten még részt vett a közgyűlés előtti egyik bizottsági ülésen, ám az október elseji közgyűlésen – feltételezhetően fertőző betegsége miatt – már nem jelent meg.

A halálának oka

A halálának pontos oka egyelőre nem ismert, az intézmény csak a halál tényét erősítette meg.

Kiemelt kép: Illusztráció