Február nyolcadikáig meghosszabbította a magyar kormány a veszélyhelyezetet, így akár a korlátozások is egészen addig fennmaradhatnak.
Meghosszabbították
A Magyar Közlöny kedden rendeletet adott ki a „2020. november 4-én kihirdetett veszélyhelyzettel összefüggő rendkívüli intézkedések hatályának meghosszabbításáról”, ezzel megteremtette a jogi lehetőségét annak, hogy a múlt héten és a két hete bevezetett járványügyi korlátozásokat akár február 8-ig fenntartsa.
Helyesbített a kormányzati sajtóiroda
Cikkünk egy korábbi verziójában azt írtuk, hogy a korlátozásokat február 8-ig fenntartja a kormány, a Kormányzati Tájékoztatási Központ szerda délelőtti közleménye szerint erről nincs szó. Mint írják, „a ma megjelent sajtóhírekkel ellentétben a jelenleg hatályban lévő korlátozó intézkedéseket nem hosszabbította meg a kormány, azok 2020. december 11-ig alkalmazandóak. A kormány a veszélyhelyzetet hosszabbította meg az Országgyűlés döntése alapján 2021. február 8. napjáig”.
Az ünnepek
Ennek értelmében viszont akár az ünnepek idejére is maradhat a szigor, ha csak nem javul a járványhelyzet.
EZ IS ÉRDEKELHET!
Drámai emelkedés: 4 290 fővel emelkedett a beazonosított fertőzöttek száma, 99 áldozatot követelt itthon a vírus, eközben a járványkórházba átvezényelt dolgozók csak fél fizetést kaptak
Ezek az intézkedések maradnak érvényben
- a kijárási tilalomra
- a maszkviselésre
- az ingyenes parkolásra
- az üzletek korai zárására
- a rendezvények korlátozására
- az iskolák részleges távoktatására
- az egészségügyi dolgozók ingyenes utazására
- az adófizetési kedvezményekre
- a bértámogatásra
- a szabályok megszegőinek büntetésére
EZEK A LIKENEWS LEGFRISSEBB HÍREI
- Baleset Nyírbogátnál: egy fiatal családapa halt meg, felesége és gyermeke is az autóban ült
- Munkahelyi baleset Berettyóújfalun: lezuhant a tetőről és meghalt egy munkás
- Változnak a háziorvosok jogkörei, főleg a cukorbetegek járnak jól a változásokkal
- Virág vagy vibrátor? Mi fog tetszeni egy modern nőnek Valentin-napon
- Javítóintézetbe küldte a bíróság azt a 14 éves fiút, aki koldulásra és csikkgyűjtésre kényszerítette a gyermekotthonban élő társait
November 9-én jelentette be a szigorításokat Orbán Viktor
Kicsit több mint egy hete annak, hogy a miniszterelnök bejelentette a szigorú járványügyi intézkedéseket.
Kiemelt kép: Orbán Viktor