Megkínozták, eltörték a lábát, majd öt golyót lőttek egy cica fejébe Komló-Határtetőn. A macska – csodával határos módon ezt még túlélte, de pár nappal később meghalt.

A Bátor névre hallgató állat egészséges, szelíd és fiatal cica volt. Gazdája szavaival élve az egyetlen bűn, amit elkövetett, hogy élt.

„Elmúlt egy embernek nem nevezhető, aljas és gyáva féreg miatt. Aki elkapta, megkínozta, kilőtte a szemét és öt golyóval kidobta. De ő szombaton mégis visszatalált hozzánk” – írta le Bátor gazdája a megdöbbentő eset részleteit.

A macska szeméből kioperálták a golyókat és röntgenre is sor került, ahol kiderült, a lába is eltörött. Bátor gazdája köszönetet mondott mindkét orvosnak, akik próbálták megmenteni a cica életét, ám az állat végül feladta a küzdelmet, belehalt a szörnyű sérülésekbe – írja a Blikk.

A macska gazdája feljelentette a brutális elkövetőt, aki gaztettével bűncselekményt követett el. Mint mondja, szeretné, ha minél több emberhez eljutna, milyen emberek élnek köztünk.

Kiemelt kép: Bátor, a macska – Forrás: Facebook