A Pest Megyei Főügyészség vádat emelt egy nő és egy férfi ellen, akik még 2020 januárjában Vámosmikolán megöltek egy közelükben lakó idős asszonyt, akit azután házuk mögötti gödörbe rejtettek – derül ki a Pest Megyei Főügyészség Sajtóközleményéből.

Segített neki, de ők mégis meglopták

A vádirat szerint a nő és a férfi élettársként éltek Vámosmikolán egy romos házban. A közelükben lakó, hetven év feletti sértett asszony többször is segítette a nőt kisebb dolgokkal. Ennek ellenére ő 2020 januárjában meglopta az asszonyt, aki azonban erre rájött és megfenyegette őt, hogy ha nem adja vissza neki az értékeit, akkor feljelenti.

Áthívta a házba

A feljelentéstől tartva a nő élettársa 2020. január 7-én áthívta a nénit a házukba azzal, hogy visszaadják az elvitt dolgokat. Miután becsalták a házba, együttesen bántalmazni kezdték az idős asszonyt.

KÖVESS MINKET A FACEBOOKON IS!

Kegyetlenül bántalmazták

Italosüveggel, tégladarabbal és kalapáccsal ütötték, melynek következtében a sértett többszörös arckoponyatörést valamint több csigolyájának és bordájának törését is elszenvedte. Emellett késsel is megsebezték őt. Az idős asszony a bántalmazás következtében a helyszínen elhunyt.

Egy gödörbe tették a holttestet

Ezután a holttestet az elkövetők egy szemeteszsákba csomagolták és az ingatlanuk hátsó részén lévő gödörbe tették, majd a teset különböző hulladékkal fedték el.

További bűnügyi híreket itt olvashatsz!

Elmondta egy ismerősének

A női elkövető azonban még aznap feltárta a cselekményt egy ismerősének, aki értesítette a rendőröket.

Vádat emeltek

A Pest Megyei Főügyészség az elkövetők ellen előre kitervelten, aljas indokból, különös kegyetlenséggel, a bűncselekmény elhárítására idős koránál fogva korlátozottan képes személy sérelmére elkövetett emberölés bűntette és a nő ellen lopás vétsége miatt is vádat emelt.

Kiemelt kép: illusztráció