Site icon LikeNews

Megrongálták Wichmann Tamás sírját, még a keresztet is ellopták

Döbbenetes látvány fogadta Wichmann Tamás szeretteit, mikor a februárban elhuny legendás magyar sportoló sírját mentek meglátogatni a temetőbe. A keresztet ellopták, a sírhelyet megrongálták.

Ismeretlenek rongálták meg Wichmann Tamás sírját – erről az egyik fia posztolt közösségi oldalán. Fia, Ákos,  a Facebookon ezt üzente a tolvajnak:

„Felhívás lopott tárgy visszaszolgáltatására:

Hosszú betegség után hunyt el a kenus

Idén februárban 73 éves korában hunyt el a kilencszeres világ- és háromszoros Európa-bajnok, kétszeres olimpiai bronzérmes és egyszeres ezüstérmes kenus.

Wichmann Tamás már hosszú ideje gyógyíthatatlan betegséggel küzdött, 2017 őszén fedezték fel az orvosok, hogy rákos, a gyilkos kór a vastagbelén kívül a máját és a tüdejét is megtámadta. A Blikknek arról beszélt, hogy már nincs sok ideje hátra.

A gyilkos kór elleni kilátástalan csatában azonban szerettei, barátai mindvégig erőt adtak neki és Wichmann mindent megtett azért, hogy leküzdje betegségét. Összesen 38 kemoterápiás kezelésen esett át, sajnos azonban kénytelen volt beletörődni, már nem tudnak rajta segíteni az orvosok.

Halála után fia fájdalmas szavakkal emlékezett a híres kenusra. Erről a LikeNews.hu ebben a cikkében írt.

Kiemelt kép: Wichmann Tamás megrongált sírja – Forrás: Facebook

Exit mobile version