Mint ahogyan azt a LikeNews is megírta hosszan tartó betegségét követően 80 éves korában elhunyt dr. Éless Béla – közölte a tragikus hírt a Éless-Szín Facebook-oldalán. A színész alakította a Szomszédokban Kerei Gusztáv adótanácsadót.

A nagy színházcsináló

Éless Béla Bánffy Miklós-díjas színész, az Éless-Szín alapítója, tulajdonosa, művészeti vezetője volt, ahogy emlékeznek rá, “a nagy színházcsináló”.

Örökre lehunyta a szemét

“2020. december 28-án hajnalban örökre elaludt. Hosszan tartó súlyos betegségét méltósággal, egy volt élsportolóhoz méltóan viselte, de ezt a versenyt sajnos nem tudta megnyerni. Most már egy égi színházi társulatot irányít.” – olvasható a közleményben. Búcsúztatásáról később adnak tájékoztatást.

Később adnak tájékoztatást a búcsúztatásról

Búcsúztatásáról később adnak tájékoztatást.

A Szomszédokból lehet ismerős

A tévéből is ismerhető volt, a Szomszédok című teleregényben Kerei Gusztáv adótanácsadót alakította.

Életpályája

Éless Béla és Papp Rózsa gyermekeként született. Az Eötvös Loránd Tudományegyetem Bölcsészettudományi Karának esztétika szakán végzett, majd a Színház- és Filmművészeti Főiskolán színházelméletet tanult.

Tanulmányai

1958-1962 között a Marx Károly Közgazdaságtudományi Egyetem egyetemi színpadán kabarékat rendezett, zenei műsorokat vezetett. 1963-1973 között a Tatabányai Bányász Színpad tagja volt, amelynek alapító rendezője is volt. Olyan produkciók létrejötte fűződik ehhez az időszakhoz, mint a Kukabúvárok, az Übü király és a Madarak. 1974-1984 között a Budapesti Perem Színpad alapítója, művészeti vezetője, rendezője volt.

Számos produkcióban szerepelt

Kiemelkedő produkciók: Koordinációk, Svejk a II. világháborúban. 1976-1985 között a Magyar Rádió rendezője volt. 1986-1988 között a József Attila Színház rendezője és színésze volt. 1987-1996 között a Tatabányai Jászai Mari Színház alapítója, 1989 óta igazgató-művészeti vezetője. Kiemelkedő produkciók: Pillantás a hídról, Kakukkfészek, Play Strindberg, Öbölből vödörbe. 1997. július 1. és 2008. június 30. között a Budaörsi Játékszín alapítója, igazgató-művészeti vezetője volt. 

Az Éless-Szín

2008. október 1. óta az Éless-Szín alapítója, igazgató-művészeti vezetője.

Zugló polgármestere is búcsúzik a színésztől

“Drága Béla! Rengetegen drukkoltak neked, hogy Te legyél az erősebb, és győzedelmesen térj vissza közénk. Hiszen annyi terved volt. Tavasszal, amikor a járványhelyzet miatt el kellett halasztani a 80. születésnapod megünneplését a Zuglói Civilházban, elképzeltem, milyen lehetett volna, ahogy feleséged, barátaid, tisztelőid, pályatársaid és tanítványaid társaságában, nevetve, néha könnyezve végignézzük az ünnepi műsort, amely most kivételesen csak Rólad és Neked szólt volna. Abban is biztos vagyok, hogy nem fértünk volna be a terembe.Hittem abban is, hogy ősszel legalább meg tudunk ünnepelni Téged, de nem volt rá lehetőség.Szerettem volna, ha a zuglói díszpolgári címet személyesen veszed át, hiszen megtiszteltetés lett volna ebből az alkalomból is kezet szorítani Veled.Milyen jó lett volna hallgatni a történeteidet, a sztorijaidat, azokat a szarkasztikus humorral, faarccal, kutató szemekkel előadott igazságokat, amelyeket hosszú pályád során megéltél és megtapasztaltál. Irigyeltem nyughatatlanságodat, kérlelhetetlenségedet és teremteni vágyásodat, hiszen a hegyet is elmozdítottad azért, hogy a színpadon kigyúljanak a fények, és elkezdődjön az Éless-Szín előadása. Az Éless-Színé, amely Zuglóban képviselte a színházi kultúrát és a jó értelemben vett szórakoztatást.Tavasszal, a járvány ellenére már az őszi műsorrendet tervezted, mert tudtad, hogy nemsokára túlleszünk a járványon.Szerettem volna, ha még sok évadot terveztél volna mindannyiunknak, és jó lett volna összenézni egy-egy előadás után, hogy ez bizony jól sikerült!Mindent köszönök, drága Béla!” – írja bejegyzésében Horváth Csaba.

Megszólalt az özvegye

– Megszakad a szívem, 30 évig volt a férjem, a barátom, szerelmem, társam, kollégám, színházi partnerem, a másik felem, a mindenem – mondta el a Blikknek Valler Gabriella.

Szerette volna karácsonyra hazavinni

 Szeptemberben másfél hetet kórházban töltött, aztán úgy döntöttünk, jobb lesz itthon, együtt. Olvasgatott, tornázott, keresztrejtvényt fejtett, nem hagyta el magát. Alig két hete lett rosszabbul, múlt szerdán a professzora javaslatára vittük kórházba – mondta fájdalommal a színésznő, aki szerette volna karácsonyra hazavinni a férjét, ám erre már nem volt lehetőség.

A kórházban búcsúzott el tőle

– Vasárnap a kórházban búcsúztam el tőle, még rám nézett, én meg elmondtam neki, hogy mennyire szeretem, és nagyon fog hiányozni. Másnap hajnalban örökre elaludt. Béla három színházat épített fel a semmiből. Mindig azt mondta, az első kettőt a „politika vette el tőle”, de az Éless Szín magánszínház, egy nagy család. Ezt a színházát 11 év után most ő hagyta el, de biztos vagyok benne, hogy már odafönn szervezi új és örök társulatát szeretett kollégáival, Böröndi Tamással és Pécsi Ildikóval– mondta a lapnak Gabriella, aki egy ideig átveszi az Éless Szín irányítását.