Egyre több híresség várja, hogy megkapja a koronavírus elleni védőoltást, majd minden visszatérjen a régi kerékvágásba. Így van ezzel a Korda házaspár is, akik kilenc hónapja élnek bezárva.

Karnyújtásnyira a vakinca

Hamarosan Magyarországon is elkezdik a tömeges oltást, csupán hetekre vagyunk attól, hogy az egészségügyi dolgozók után a lakosság többi része is megkapja a koronavírus elleni vakcinát.

Kilenc hónapja vonultak karanténba

Balázs Klári és Korda György kilenc hónappal ezelőtt vonultak karanténba a pandémia kitörésekor, ám már többször hangoztatták, hogy nagyon várják, hogy vége legyen az önkéntes izolációnak, ugyanis nagyon hiányzik nekik a színpad.

Kivárják a sorukat

Habár Kláriék is izgatottan várják, hogy megkapják a védőoltást és nyugodt szívvel elhagyhassák a karantént, mégsem lesznek türelmetlenek, kivárják a sorukat.

„Bár a türelmünk már nekünk is a végét járja, nem fogunk az elsők között tolongani” – mondta Klári a Borsnak.

Sok pályatársuk hunyt el

Klári megemlítette azt is, hogy idén rengeteg pályatársukat vesztették el a koronavírus miatt, éppen ezért nagyon óvatosak férjével.

” Mi már tavasz óta karanténban vagyunk, nem mozdulunk ki, nem találkozunk senkivel. Rendkívül óvatosak vagyunk, és ha őszinte szeretnék lenni, akkor ez az óvatosság minket igazol. Fel sem kell sorolnom, hogy milyen sok pályatársunk hunyt el az idén. Ez nagyon szomorú…” – folytatta a lapnak Balázs Klári.

Bíznak a vakcinában

A zenészházaspár úgy gondolja, hogy megbízható lesz az a védőoltás, amit Európában és Magyarországon is bevizsgálnak, ezért nyugodt szívvel adatják be maguknak.

Nagy Ferónak elege van a várakozásból

A Borsnak Nagy Feró is elmondta, hogy úgy tervezi, hogy az elsők között fogja megkapni a védőoltást, ugyanis ő már koncertezni szeretne.

Hogy beoltatom-e magam? Mint állat! Bízzunk abban, hogy ez megvéd mindenkit és köztük minket, zenészeket is például attól, hogy ne fertőződjünk meg, és ne fertőzzünk másokat. Úgy gondolom, hogy ha egyszer a világ eldöntötte, hogy már csak ez segíthet rajtunk, ne várjunk a csodára, higgyünk az okosoknak, és a gyógyszergyáraknak! Örülnék, ha sietnének, mert nyakon vágok mindenkit! Nincs ahhoz kedvem, hogy már csak emlékkoncertet adjak!” – nyilatkozta a a zenész.

Bochkor Gábor is a vakcinát látja megoldásnak

A baráti körömben azt látom, hogy sokan, valami miatt tartanak az oltástól, kivárnak. Azt gondolom, ha lesz vakcina, akkor nagyobb lesz a hajlandóság is, egyszerűen azért, mert biztonságérzetet ad. Azt se felejtsük el, hogy sok minden, amit tehetsz, valószínűleg az oltáshoz lesz kötve, például az utazás. Én azt gondolom, hogy a koronavírus-helyzetben a vakcina a megoldás” – mondta Bochkor a Retro rádióban.

EZEK A LIKENEWS LEGFRISSEBB HÍREI

Kiemelt kép: Balázs Klári és Korda György