Megvertek egy fiatal lányt az egyik budapesti szórakozóhelyen. A tulajdonos azt állítja, a lány ittas állapotban volt, szemtanúk viszont mást mondanak.

Múlt vasárnap egy belvárosi szórakozóhelyhez hívta ki a rendőröket egy nő, mert a biztonsági őrök a „földre vitték”. A járőrök kimentek, két nappal később pedig lefoglalták a hely kamerafelvételeit – írja az Index. A portál a rendőrségtől azt a tájékoztatást kapta, hogy garázdaság vétsége miatt ismeretlen tettes ellen indítottak eljárást.

Az Indexnek több szemtanú is azt állítja, hogy a nőt „összeverték”, a szórakozóhely üzletvezetője szerint erről viszont szó sincs, a hölgyet, aki szerinte „nem volt túl józan” csupán kivezették a helyről, mert elkezdte a vendégeket az italával locsolni.

Egy szemtanú azt írta a lapnak, hogy a lány nem volt ittas, ő az eset előtt nem sokkal beszélt is vele. Beszámolója szerint egy hölgyet és a nyakánál, torkánál fogva kivezették a szórakozóhelyről, majd az utcán brutálisan megverték, ütötték és rúgták a földön is.

Levelében arról is írt, hogy soha életében nem látott még ilyet, hogy biztonsági őrök az V. kerület közepén így megvernek egy fiatal lányt, és senki sem siet a segítségére.

A hely üzletvezetője szerint viszont teljesen másképp zajlottak az események. Herczeg Péter az Indexnek azt mondta, hogy nem volt verekedés, az ittas nőt azért vezették ki a biztonsági őrök a szórakozóhelyről, mert a vendégeket, majd a pultost kezdte locsolni az italával.  A lányt a mentők kórházba vitték, ahol megállapították, hogy enyhe fokon ittas, és hogy koponyazúzódása van, majd hazaengedték. A rendőrség egyelőre senkit nem hallgatott ki gyanúsítottként.