Nappal operátorként dolgozott egy gyárban, éjszakára azonban halálos veszedelmet hordozó méregkeverővé változott az áldozatait internetes társkeresőkön behálózó Pest megyei nő. Viktória internetes társkeresőn szerezte partnereit, majd italba kevert mérgekkel bódította el a férfiakat.

Zűrös előélet

Első ránézésre Viktória egy teljesen átlagos nőnek tűnik, senki sem mondaná meg, hogy a hétköznapi külső mögött egy olyan nő lakozik, aki ördögi terveit hideg számítással képes kivitelezni. A nő összeszerelőként dolgozott egy gyárban, anyagi helyzete is átlagosnak mondható, édesanyjával élt közös háztartásban Szigetszentmiklóson.

A nő már korábban is összetűzésbe keveredett a törvénnyel lopás miatt, amiért próbára bocsátották. Emellett bevallotta: régebben kábítószert is fogyasztott. Pszichiáterhez is járt- írja a Bors.

Bíróság előtt

A vöröses-barnás hajú nő kedden állt újra a bíróság elé, a Budapest Környéki Törvényszék tárgyalótermébe vezetőszáron és bilincsben vezették be. Rezignáltan, érzelmek nélkül, egy rózsaszín szatyort magával hozva foglalt helyet a vádlottak padján: kétrendbeli, életveszélyt okozó testi sértésért és háromrendbeli lopás miatt kell felelnie.

Társkeresőn kereste partnereit

Viktória 2018 szeptemberének elején elhatározta, hogy több internetes társkeresőre is regisztrálja ma­gát. Kamuképet használt, és a nevét Krisztinára változtatta. Így ismerkedett különböző férfiakkal, akikkel randizni kezdett.

Gyula, az első áldozat

Első alkalommal Gyulával találkozott, akivel a margitszigeti szökőkúthoz beszélt meg egy találkát. A férfi vodka-narancsot fogyasztott, míg a nő egy fehéres, zavaros színű alkoholos italt hozott magával. Rábeszélte a partnerét, hogy cseréljenek. Előtte többféle nyugtatót és altatót kevert az italba, amitől a férfi hamarosan elaludt a padon, ahol beszélgettek. Ekkor a nő átkutatta és kirabolta: elvette a mobilját, a készpénzét és a nyakláncát, több mint 150 ezer forintos kárt okozva neki.

Gyula reggel ébredt fel a padon, és nem igazán tudta, hogy mi történhetett vele. Zavart volt, nem emlékezett semmire. Miután hazament, rosszul lett, így felkereste a háziorvosát, aki kórházba küldte. Az orvosok megállapították: mérgezést kapott, és életveszélyes állapotban van.

György, a második áldozat

A nő második áldozata György volt, akinek a lakásán találkoztak. Whiskyt és üdítőt vásároltak, amihez a férfi két átlátszó poharat hozott a konyhából. Ekkor Viktória megkérte, hogy hozzon inkább két bögrét, majd az ital bekeverésekor lekapcsoltatta vele a villanyt.

Mi­után György megitta az italt, szinte azonnal elaludt az ágyon. Ekkor a nő őt is kirabolta: mobilt, készpénzt, eurót és számos ékszert zsákmányolt, több mint félmillió forint értékben. György másnap éb­redt, és ő is életveszélyes állapotban került kórházba.

Attila, a harmadik áldozat

Harmadik alkalommal Viktória egy szórakozóhelyen ismerkedett meg Attilával, ahonnan a férfi lakására mentek. A forgatókönyv ugyanaz volt: mobilt, készpénzt és bankkártyát lopott tőle. Rögvest vásárlásba kezdett az interneten, összesen 4 millió 43 ezer forint értékben próbálkozott, ebből azonban csak 100 ezer forint volt sikeres tranzakció.

Elfogás

Újabb átverésre azonban már nem volt lehetősége Viktóriának. A rendőrök október 3-án egy szórakozóhelyen elfogták a nőt. Elfogása után az ügyről a BudaPestkörnyeke.hu agglomerációs hírportál  is beszámolt, az erről szóló cikket ide kattintva tudod elérni.

Akkor a  táskájában SIM-kártyákat, e-mail-címeket és jelszavakat, valamint vényköteles tablettákat találtak. Azóta is előzetes letartóztatásban van, a bűnösségét nem ismeri el.

Kiemelt kép: illusztráció