A rohamosan növekvő digitalizáció és az online vásárlások elterjedése jelentős változásokat hozott a kereskedelemben. Megváltoztak a vásárlási és a fizetési szokások. A vásárlók egyre kevésbé használják a hagyományos, készpénzes fizetést, helyette elektronikus fizetési módokat részesítenek előnyben. 

Elterjedt és népszerű eszköz a mobil terminál 

A versenyképesség fenntartása érdekében kereskedőként tehát érdemes biztosítani a bankkártya-elfogadást a vásárlók számára, amit egyébként 2021. január 1-je óta törvény is szabályoz. A bankkártya-elfogadás népszerű módja a mobil terminál alkalmazása, aminek az egyik nagy előnye, hogy tulajdonképpen bárhol használható. A BizPay által kínált mobil terminál szolgáltatás mögött a Worldline vállalat pénzügyi rendszere áll, hiszen a BizPay ennek a stabil, nemzetközi cégnek a hivatalos, minősített partnere.

A mobil terminál szolgáltatáson kívül az asztali LAN-on terminált, a Linkpayment és E-Commerce szolgáltatást, a Tap on Mobile alkalmazást tudod náluk igénybe venni. 

Miért válaszd a rugalmas mobil terminált?

Ez a mobil terminál szolgáltatás az összes ismert kártyatársaság bankkártyáját elfogadja, sőt, az olyan speciális kártyákat is, mint a SZÉP Kártya vagy az egészségpénztári kártyák. A terminál képes a dinamikus devizaváltásra is, ami a külföldi vevők számára az a lehetőség, hogy a saját devizanemükben fizethetik ki a megvásárolt termékeket vagy szolgáltatásokat. A terminál ugyanis automatikusan felismeri a külföldi bankkártyát, és a legkedvezőbb napi árfolyamon átváltja az összeget.

A vásárló számára felkínálja a választás lehetőségét, hogy melyik devizanemben kíván fizetni. A tranzakciók elszámolása bármilyen devizanemben lehetséges, és a tranzakciót követő munkanapon elérhetővé válik. 

A mobil terminálok további előnyei

A mobil bankkártya-elfogadó eszköz lehetővé teszi, hogy kereskedőként bárhol el tudd fogadni a bankkártyás fizetéseket, hiszen a hagyományos terminálokkal szemben könnyen hordozhatóak, bármilyen helyszínen használhatóak. Alkalmazhatod a boltodban, a piacon, egy vásárban vagy egyéb rendezvényeken, de házhoz szállítás esetén a vevő otthonában is. Ez a rugalmasság lehetővé teszi számodra, hogy bővítsd az értékesítési lehetőségeidet.

Mivel biztonságos fizetési lehetőségről van szó, így növeli a vásárlók bizalmát, hiszen biztonságos vásárlási élményt nyújt. 

Ezen túlmenően meggyorsítja a fizetés folyamatát, hiszen egy érintéssel, pillanatok alatt végbemegy a tranzakció. Ez sokkal kényelmesebb, mint a készpénzes fizetés, hiszen nem kell a visszajáró összeggel bajlódni. Csökken a sorban állási idő is, amit szintén jó néven vesznek a vásárlók. 

A mobil bankkártya-elfogadó terminálok tehát számos előnyt jelentenek a kereskedő cégeknek és a vásárlóknak egyaránt, hiszen rugalmasságot, mobilitást, gyorsaságot és biztonságot garantálnak a fizetési folyamatokban.

Ez a cikk szponzorált tartalom. Kattintson ide, ha Ön is kipróbálná ezt a népszerű hirdetési formát. A hivatalos, auditált mérések szerint a Like Company Media Group hírportáljait a forgalmas napokon 600 ezer ember olvassa.