Megözvegyült Kovács P. József. Felesége hosszú betegség után karácsonykor halt meg. Az egyikori bemondó Mercsényi Mariettával 50 évig éltek boldog házasságban.
Meghalt Kovács P. József felesége
„Drága barátaim. Ötven gyönyörű, élményekkel és sok-sok küzdelemmel teli év után örökre elment Marietta, életem fele, a társam, aki oly sokat tett értem és a családunkért. A vigasz két nagyszerű gyermekünk és négy unokánk, de őt pótolni nem lehet…” – így tudatta felesége halálát Kovács P. József a Facebookon.
Bemondóként ismerte meg feleségét
Amikor Mercsényi Marietta és Kovács P. József összekötötték az életüket, ő már ismert bemondó volt, 1962-ben került a televízióhoz, de dolgozott a Magyar Rádióban is.
Bízott a gyógyulásban
„Az én csodálatos feleségem hosszú ideje küzdött a betegséggel, méltósággal, türelemmel és bizakodva. Mindent megtettünk azért, hogy meggyógyuljon, és velünk együtt ő is az utolsó pillanatig hitt a gyógyulásban. Elmondhatatlan fájdalom van most bennem, egyedül vagyok, és csak a könnyeimet nyelem” – mondta a Blikknek sírva Kovács P. József.
Karády Katalin leszármazottja
Kovács P. József felesége a híres budai étterem, a Déryné bisztró tulajdonosa és alapítója volt. Mercsényi Marietta Karády Katalin leszármazottja. Apa nagymamája a színésznő testvére volt – írja a BudapestKörnyéke.
Fia tévés producer
A házaspárnak két gyermeke született. Egyikük, Kovács Kristóf, aki követte édesapját a tévé világába: sikeres televíziós producerré vált, többek között ő készítette korábban az Esti Showder és az Activity című műsorokat is.
EZEK A LIKENEWS LEGFRISSEBB HÍREI
- Milliós bírság a légkondi miatt – több száz klímát szeretethet le az egyik önkormányzat, a lakók dühösek
- “Gyere te kutya, ki fél a rendőröktől te buzi!” – üvöltötte lapáttal a kezében egy férfi, majd ütni kezdett, hatalmas tömegverekedés volt Pécsett, itt a videó
- Óriási tumultus lesz szombaton a kereskedelmi láncoknál, pünkösd miatt változik a nyitvatartás, két napig ezekben a boltokban nem lehet majd vásárolni
- Fontos dologra figyelmeztet a MÁV a pünkösdi hosszú hétvégével kapcsolatban: így járnak a vonatok és a buszok az ünnepek alatt
- Kiskirályokról és korrupt fideszesekről beszélt Magyar Péter a Balatonnál – Beszólt a sumák polgármestereknek, Mészárosnak és Tóninak
Kiemelt kép: Kovács P. József