Igazi örömhírrel indult a reggel, legalábbis Orbán Viktor számára. A miniszterelnök ugyanis közösségi oldalán osztotta meg: megszületett az ötödik unokája, Bertalan.
Az ötödik unokája
A csöppség Orbán elsőszülött lányának, Ráhelnek a harmadik gyermeke, ezzel pedig a miniszterelnök ötödik és közben második fiú unokája. Sára lányai ugyanis még a nyár közepén adott életet második gyermekének, ezzel megajándékozva édesapját az első fiú unokájával.
Ezek a LikeNews legfrissebb hírei
- Kisiklott vonat: a pályamester már korábban jelezhette, hogy baj lehet a Vác-Balassagyarmat vonalon, mégsem állították le a vonatközlekedést
- Július óta kerestette az élettársa az 56 éves férfit: kiderült, a veje ölte meg, majd elásta a tiszakécskei erdőben
- „Felépülő alkoholbeteg vagyok” – őszintén vallott súlyos szenvedélybetegségéről Berg Dániel, a 2. kerület nemrég lemondott alpolgármestere
- Tragédia a Karancs-kilátóban: kizuhant és meghalt egy 20 éves férfi
- Évek óta az életveszélyes vasúti pályára engedik rá a vonatokat Verőcénél, ahol ma kisiklott egy vonat: mégis mikor akar ezzel foglalkozni Lázár János?
Örömhír
A mostani örömhírt – csak úgy, mint minden unokája esetében – maga a miniszterelnök osztotta meg közösségi oldalán.
Gyűlik a focicsapat
„Gyűlik a focicsapat. Isten hozott, Bertalan” – írta a bejegyzésében Orbán.
Ráhel várandóssága
A hír Ráhel várandósságáról egyébként nemrégiben érkezett, valamikor október elején derült ki a nyilvánosság számára, hogy babát vár, ám addigra már azt is tudni lehetett, hogy a kicsi hamarosan meg is érkezik.
Öt gyermek
Orbán Viktor miniszterelnöknek öt gyermeke van, a legidősebb, Ráhel (31) 2013-ban ment férjhez. Az egyetlen fiú, Gáspár (28) pár évet focizott a Puskás Akadémiában, aztán joghallgató lett. Sára (26), aki nyáron lett kétszeres anya, történelmet tanult a Pázmány Péter Katolikus Egyetemen. Róza (20) már leérettségizett. A legkisebb lány, Flóra (16) jelenleg középiskolába jár. Utóbbi két gyerek ritkábban szerepel a nyilvánosság előtt, mint a testvérei
Öt unoka
Orbán pedig mostanra ötunokás nagypapa is lett, Ráhel gyermekei: Alíz és Anna Adél, illetve Bertalan, míg Sára gyermekei Johanna és János Fülöp. A nevek persze árulkodóak voltak, így sokan arra tippeltek, hogy Ráhel harmadik gyermekének neve is A betűvel fog kezdődni, de úgy látszik a család tovább lépett az ábécében és most egy B betűs név mellett tették le a voksukat.
Kiemelt kép: Orbán Viktor