A Maradj otthon! virtuális fesztivál a Most élsz! Máté Péter-dallal indult szombaton. A dalt Rúzsa Magdi énekli Szakos Krisztián gitárossal.

Elindult a Maradj otthon! Fesztivál

A Maradj otthon! Fesztivál egy virtuális esemény, amely kizárólag a Facebookon létezik. A szervezők száznál is több hazai zenekart, előadót kértek fel, hogy a közös cél érdekében a saját felületeiken rendszeresen nyilvánuljanak meg posztokkal, filmekkel, amelyekben megmutatják, mivel töltik napjaikat odahaza.

Lobenwein Norbert, az akció elindítója azt mondta, hogy  „kötelességünknek érezzük, hogy a klubok, fesztiválok milliós létszámú közönségét, fiatalokat és idősebbeket, ráébresszük arra, hogy ezekben a nehéz hetekben-hónapokban be kell tartaniuk a szabályokat és otthon kell maradniuk.”

Rúzsa Magdi indította a fesztivált

Az akció szombaton Rúzsa Magdi, erre az alkalomra rögzített feldolgozásával, a Most élsz! című Máté Péter-dallal indult.

Rúzsa Magdi Facebook oldalán ezt írta: „Ez a dal már 15 éve is sokat adott nekem. Most ennyi idő elteltével újra elénekeltem, ez alkalommal végig, és megint a pillanat erejét érzem benne. A MA fontosságát és azt, hogy ezzel a dallal már örökre összefonódott a sorsunk. Valami furcsa erő vonz bennünket egymáshoz újra és újra, aztán kézenfogva megyünk előre amíg dolgunk van együtt.
Ez a dal mindig fontos üzenet, de ebben a helyzetbe még erősebb a mondandója.”

Kiemelt kép: Rúzsa Magdi és Szakos Krisztián – Forrás: Youtube.com