Sokan dobtak egy hátast, amikor megérkezett a vízszámlájuk Telkiben. Van olyan lakó, aki 5 hónapnyi fogyasztással többről kapott számlát. Azt mondják a probléma összefüggésben lehet a hónapokkal ezelőtti ivóvízproblémákkal, ingadozhatott a nyomás, megugorhattak az órák.

A budai agglomeráció kistelepülésén, Telkiben többen arra panaszkodnak, hogy akár 60 ezer forinttal is megugrott a vízszámlájuk úgy, hogy biztosan nem fogyasztottak többet, mint korábban.

Az egyik helyi facebookos csoportban arról írnak, hogy a korábbai vízhiányos helyzetben ingadozhatott a nyomás a vezetékekben, ez pedig megpörgethette az órákat. Mások arról írnak, hogy a Vízművek nem vonta le a locsoló óra állását. Olyan lakó is akad, aki arra panaszkodik, hogy még a békéltető testülethez is el kellett menniük, mert a bevizsgált órával lehetett baj, de végül mégis fizetniük kellett.

Tízszeres fogyasztás Budapesten

A jelenség nem új. Néhány évvel ezelőtt a szokásos fogyasztás öt-tízszeresét mérték a vízórák a Németvölgy 70 háztartásában. Több jel is arra mutatott, hogy a vízórákat a környékbeli víznyomás-ingadozások pörgették meg, amit a közeli építkezések ismételt vízelzárásai és – megnyitásai idézhették elő.

A vízórákat a nyomásingadozás befolyásolhatja

Az, hogy a hirtelen víznyomás-változás az óra „megugrását” okozhatja, külföldön sem ismeretlen. A Felső-Ausztriai Vízművek, az Ö Wasser a következőket közli a fogyasztókkal a honlapján: „A vízórákat a vezetékben fellépő nyomásingadozás is befolyásolhatja”. A honlap arra utal, hogy kétséges esetekben a szokásos fogyasztást vehetik alapul.

A vízórákról szóló német Wikipedia-oldal azt írja, hogy a vízórákban a „szennyező részecskék, megrázkódtatások, nyomáshullámok vagy buborékok előidézhetnek úgynevezett számlálótárcsa-ugrást, amelynek alkalmával egy tárcsa nem kontrolláltan mozgásba hozza a szomszédos tárcsát, amely így hamisan túlságosan magas vízfogyasztást fog mutatni”.

A jelenségre Georg Hofmann lipcsei mérnök is felhívta a figyelmet. Szerinte a jelenséget nem lehet letagadni. Hofmann félszáz németországi óramegugrási esetet elemzett: az esetek többségében néhány száz vagy néhány ezer köbméteres túlfogyasztást mutattak a tökéletlenül működő órák, de a legdurvább esetben, a wiesbadeni Reinhart Lange családi házában 68.000 köbméterrel pörgött túl a számláló. Ez a család 560 évi fogyasztásának felelt volna meg. A helyi vízművek eleinte havi 20.000 eurót akart beszedni a Lange családtól, aztán elállt a követeléstől – írja a BudaPestkörnyéke.hu hírportál.

Kiemelt kép: Vízóra – Forrás: beregihirek.hu