Nagy Ferónak néhány héttel ezelőtt komoly oka volt a pánikra, hiszen ő és felesége is megfertőződött a koronavírussal. A Beatrice frontembere az utóbbi hetekben egy titkos projektet forgatott és pont ennek a munkának „köszönhető”, hogy felesége és ő is átesett a fertőzésen.

Egy forgatáson tesztelték

„A forgatáson kiderült, hogy az egyik kolléga megfertőződött, így mindenkin elvégezték a tesztet. Akkor közölték velem, hogy bár óvatos voltam, én is beteg vagyok. A feleségem is elkapta a kórt, így együtt szenvedtük végig ezt az időszakot” – mondta Nagy Feró a Star Magazinnak

A felesége nehezen viselte

„A kedvesem sokkal rosszabbul viselte a fertőzést, több pihenésre volt szüksége. Szerencsére három-négy nap alatt átment rajtunk. Kisebb pánikba estem, mégiscsak egy világjárványról beszélünk” – mesélte a zenész.

„Iszonyú fáradt voltam”

„Iszonyú fáradt voltam, ki sem tudtam kelni az ágyból. Nehezemre esett a mozgás. Lzam nem volt, súlyos tünetekről szövődményekről pedig szó sincs” –mondta Nagy Feró.

A TV2 táncos műsorában lépett fel

Nagy Feró 2 héttel ezelőtt a TV2 táncos show-ban lépett fel. A múlt héten derült ki, hogy a műsor szereplői közül 3-an is koronavírussal fertőzöttek meg. Marsi Anikó, Osváth Andrea és Istenes László táncpartnere tesztje is pozitív lett.

Nagy Feró fellépését a TV2 műsorában itt tudod megnézni:

Liptai Claudia is elkapta

A BudaPestkörnyeke.hu is megírta, egy hónappal ezelőtt Liptai Claudia is elkapta a koronavírust. Őt is is egy forgatás előtt tesztelték, akkor derült ki, hogy elkapta a koronavírust. A színésznő középsúlyos tünetekkel megúszta a balesetet.

A férje nem volt ilyen szerencsés

Liptai Claudia férje a színésznő betegsége után egy héttel produkált koronavírusra utaló tüneteket. Pataky Ádám tesztje ezután lett pozitív.

OLVASD EL EZT IS! 
Koronavírusos Delhusa Gjon: a kórházból jelentkezett be az énekes

Intenzívre került

Több napi otthoni ápolás után az érdi cukrásznak olyan súlyos tünetei lettek, hogy rohammentő vitte be a kórházba. Ezután intenzív osztályra került.

OLVASD TOVÁBB! „A férjemet egy szirénázó mentő vitte el” – koronavírus miatt intenzív osztályra került Liptai Claudia férje

Az Edda zenészei is kórházban voltak

A BudaPestkörnyeke.hu is megírta, hogy Pataky Attila is súlyos állapotban került kórházba. A zenész nem tavasszal még a vírustagadók táborát erősítette. Betegsége után azonban azt mondta, hogy a korona vírus nem játék, azt most már ő is tudja.

Pataky Attila betegségének történetéről ide kattintva tudsz olvasni.

Gömöry Zsolt is megszenvedte a vírust

Az Edda másik tagja, Gömöry Zsolt sokkal nehezebben viselte a koronavírust, mint zenésztársa. Gömöry Zsolt heteket töltött kórházban. Az ő betegségéről a BudaPestkörnyeke. hu itt írt.

Kiemelt kép: Nagy Feró