A kalauzokra nézve veszélyesek az elővárosi vasútvonalak ezért a MÁV 66 új testkamerát szerzett be, így már 174 támogatja a jegyvizsgálók munkáját – tájékoztatta a vasúttársaság vasárnap a sajtót.

Hatékony a testkamera

A MÁV tapasztalatai szerint a jegyvizsgálók bántalmazásának megelőzésében hatékony a testkamera alkalmazása, az utóbbi években csökkent a súlyos konfliktusok száma a vonatokon.

Egyre kevesebb a támadás

2018-ban 123, 2019-ben 70, idén pedig eddig 62 esetben bántalmaztak jegyvizsgálót szolgálatteljesítés közben. Utóbbiak közül 36 esetben történt tettlegesség, nyolc napon túl gyógyuló sérülés pedig egyszer.

Jegy nélküli részegek bántják a kalauzokat

Az elkövetők 71 százaléka menetjegy nélkül, érvénytelen vagy átruházott jeggyel akart utazni vagy ittas volt. Idén a három leginkább érintett vasútvonal a Budapest-Cegléd-Szolnok (100a) és a Budapest-Göd-Vác-Szob (70-es) 8-8 esettel, valamint a Budapest-Újszász-Szolnok (120a) vonal 6 esettel.

Együttműködőkbbek lesznek a problémás utasok

A jegyvizsgálók tapasztalatai azt mutatják, hogy a mobilkamerák láttán az utazók együttműködőbbé váltak, megnőtt a jegyvásárlási hajlandóság.

Verekedni akart, de meglátta a kamerát

Több alkalommal is előfordult, hogy korábban gyakran kötekedő, veréssel fenyegetőző, érvénytelen jeggyel utazó utas a kamerát látva további vita nélkül elismerte a pótdíjalkalmazás jogosságát.

Nem nézheti meg bárki a felvételt

A kamerával felvett képeket csak és kizárólag a rendőrség tekintheti meg. A dokkolón tárolt adatok pedig – a személyszállítási törvénynek megfelelően – a 16. napon automatikusan törlődnek – írja közleményében a MÁV.

A polgárőrök is segítenek

Idén már csaknem 126 ezer órában kísérték a vonatokat biztonsági személyzettel a vasútőrök, továbbá 3500 órában együttműködési megállapodás alapján polgárőrök is.

Rendőrt is hívhatnak

A vasúttársaság közfeladatot ellátó munkavállalói szolgálati mobiltelefonjukon minden olyan esetben rendőri segítséget kérhetnek, amikor úgy érzik, hogy a nem együttműködő utasok miatt ők vagy a vonaton tartózkodók veszélyben lehetnek.

Elővárosi vonalak

Az incidensek elkerülése érdekében a korábbi önkéntes gyakorlattól eltérően augusztus 31. óta a kijelölt vonatokon szolgálatban lévő jegyvizsgálók számára kötelező a testkamera használata a Budapest-Esztergom, a Budapest-Pusztaszabolcs, a Budapest-Cegléd-Szolnok, a Budapest-Újszász-Szolnok, a Budapest-Göd-Vác-Szob, a Budapest-Veresegyház-Vác és a Budapest-Lajosmizse-Kecskemét vasútvonalakon – áll a közleményben. Az első testkamerákat tavaly szeptemberben vehették használatba jegyvizsgálók.

MTI/BPK, Kiemelt kép: InterCity vonat halad át a Monorierdő megállónál – Fotó: BPK