Site icon LikeNews

„Nagyon szégyellem magam” – mondta az asszony, aki a töltött káposzta miatt verte fejbe férjét

Még most is nagyon szégyelli magát az a Somogy megyei asszony, aki azért vágta fejbe csákánnyal a férjét, mert annak nem ízlett a töltött káposztája. A férfinek szerencséje volt, mert a fejét nem a szerszám vége találta el.

Csákánnyal verte fejbe férjét egy Somogy megyei asszony, mert a férfi szerint nem volt elég csípős a töltött káposzta. Az eset karácsonykor történt Gadácson. A LikeNews.hu ebben a cikkében számolt be a szokatlan történetről.

„Nagyon szégyellem magam azért, amit tettem. Ernővel harminc éve vagyunk házasok, de ilyet még sosem csináltam. Egész délelőtt töltött káposztát főztem egy vájlingban, a tyúkhús mellé három, méregerős cseresznyepaprikát és tört borsot is tettem bele. A kis piros lábosban Ernő elé tettem, aki mégis azt mondta, hogy nem elég csípős. Azt feleltem, akkor egyen máshol, aztán kiöntöttem a káposztát a kertben” – mondta a Blikknek Éva.

Évában még ezután is tombolt a harag. Felkapta a csákányt, amivel a házuk rozoga bejárati ajtaját támasztották ki, majd azzal hátulról fejbe kólintotta az urát. Szerencsére nem a csákány vége, hanem a közepe találta el Ernőt, így ő maga hívta a mentőket és a rendőröket. Miközben a vérző fejű férfit a kaposvári kórház sürgősségi osztályán látták el, feleségét a kaposvári rendőrségen hallgatták ki. Ott találkozott a házaspár újra.

„Papa, hol voltál? Papa, jól vagy?” – idézte fel Éva, mit mondott, amikor meglátta a hatalmas turbánnal érkező Ernőt. Sírva borult a férfi nyakába, aki mindent megbocsátott neki. Azóta béke van köztük, csak az asszonyt furdalja néha a lelkiismeret.

A pár otthonában egy asztal, egy szék és egy ágy van csupán. Az ablak bedeszkázva, a tűzifa rég elfogyott. Éva akkor tud csak főzni, ha kicseréli az üres gázpalackot. A házban nincs villany, vizet a közkútóról hoznak.

„Éva húsvétkor főz megint töltött káposztát, biztos, hogy többet nem teszek megjegyzést rá. Szó nélkül megeszem, amit elém tesz . Ő amúgy jó asszonyka, két infarktusa is volt, de olyan szegények vagyunk, hogy nem volt pénzünk kiváltani a gyógyszerét, emiatt a vérnyomása 200 fölé ugrott –mondta Ernő a lapnak.

A csákányt a rendőrség bűnjelként lefoglalta. Így az ajtó kitámasztására a sarokban most jobb híján egy éles fejsze figyel.

Megúszhatja a támadást

A Kaposvári Járási Ügyészség a büntetlen előéletű, a bűncselekményt beismerő Babai Évával szemben próbára bocsátásra tett indítványt. Ami azt jelenti, hogy a hatóság nem büntetést rendel el, hanem annak kiszabását halasztja el meghatározott időre.

Kiemelt kép: illusztráció

Exit mobile version