Site icon LikeNews

„Ne haragudj, de meg fogok halni” – felhívta a támadás után édesanyját az Újpesten megkéselt rendőr

Mint korábban megírtuk, december 24-én reggel egy agresszív férfi megkéselt egy rendőrt Újpesten: a támadó több mint tízszer szúrt, majd a rendőr társa lelőtte a férfit. Az életveszélyesen megsérült rendőr most egy videóban mesélte el a támadás részleteit és azt, hogy mi történt a késelés után.

Újpesten késelték meg

A rendőröket december 24-e reggelén értesítették egy újpesti társasházhoz, hogy intézkedjenek egy erőszakos, hangoskodó férfival szemben. Az esethez két járőrt riasztottak, azonban a kiérkezésüket követően a támadónak sikerült többször is késsel megszúrnia az egyik rendőrt, Petit. Ekkor Peti társa, Erika a társa életének védelmében lelőtte a támadót, aki a helyszínen életét vesztette.

Kórházban ápolják Petit

A majdnem halálra késelt rendőrt kórházba szállították, ahol az orvosoknak sikerült stabilizálniuk Peti állapotát, így ő már túl van az életveszélyen. A rendőrségnek sikerült utolérnie Petit a kórházban, ahol forgattak is vele egy kisfilmet.

Mindenre emlékszik

„Minden pillanatra emlékszem, arra is, amikor társam már biztonságban van” – meséli a videóban az összeszurkált rendőr, aki a támadás után levonszolta magát a hatodik emeletről a földszintre. A küzdelmes lejutás alatt a férfi rádión riasztotta a munkatársait, hogy hívjanak neki mentőt, mert különben el fog vérezni.

Kapcsolódó:

Mindene véres volt

A sérült rendőr egész testéből ömlött a vér, ezért Peti biztos is volt benne, hogy nem éli túl a brutális támadást. A késelés után fel is hívta az édesanyját, hogy tájékoztassa, mi történt vele.

„Ne haragudj, de meg fogok halni”

Petinek sikerült az utolsó erejével felhívni az édesanyját, de szerencséjére nem következett be az, amit mondott neki, mert túlélte a támadást.

Parancsnoka is ott volt

Amikor a rendőrök értesültek a véres támadásról, Peti parancsnoka egy percig sem tétovázott, és a helyszínre sietett, majd azt mondta neki: „megtiltom neked, hogy meghalj” – mondta.

Még a mentősökre is emlékszik

Miután kiérkeztek a sérült rendőrhöz a mentősök, Peti emlékszik, hogy végig velük beszélt. A mély sebek viszont nem hagyták Petit tisztán levegőhöz jutni, a rendőr fuldokolni kezdett, majd elájult. Peti elmondása szerint az utolsó kép, ami még megvan neki, az egy fénysugár és egy szemüveges férfi alakja. Következő emlék4e már csak az, hogy felébred a sikeres beavatkozás után.

Nem akar pályát váltani

Peti továbbra is rendőr szeretne maradni, sőt, soha nem is jutott eszébe, hogy pályát váltson.

A BRFK oldalán osztották meg a látogatás részleteit

„Az év utolsó napján meglátogattuk Petit, és csak jó hírrel szolgálhatunk, ezért ez a viszontagságos év nekünk már nagyon jól végződött és jól is kezdődik. Az őrmester egészségi állapota sokat javult, ma már újra ehet!!!Azért készítettük ezt a filmet, mert a mai napig is sokan érdeklődtök felőle.Péter nagyon köszöni mindenkinek a sok-sok szeretetet, amivel az elmúlt héten elhalmoztátok!Meghatódva olvasta az üzeneteiteket.Ez a beszélgetés sok mindenre választ ad, azonban most egy jó ideig nem fogunk forgatni vele, szeretnénk, ha gyógyulna és pihenne, ez az ő kérése is!!! Köszönjük a megértéseteket!Köszönjük, hogy az elmúlt évben velünk voltatok, MINDEN JÓSZÁNDÉKÚ EMBERNEK NAGYON BOLDOG ÚJÉVET KÍVÁNUNK!” – írták a posztban.

Mutatjuk a rendőrség kórházban tett látogatásáról készült videót

Kiemelt kép: Részlet a videóból – Forrás: Facebook

Exit mobile version