A bajorországi Würzburg egyik idősotthonában, az ott kialakult fertőzési góc miatt szombatig kilencen haltak meg, valamennyien 80 év felüliek, de fiatalok is kerülnek a kórházak intenzív osztályára. A rendőrségnek kellett feloszlatni több „koronaparty-t” ahol a fiatalok jöttek össze és buliztak.

Németországban szombat délelőtt megközelítette a 20 ezret az új típusú koronavírussal bizonyítottan fertőzöttek száma. A Johns Hopkins Egyetem kimutatása szerint 19 848 esetet regisztráltak. Ez 3746 esettel több a péntek kora délutáni 16 102-nál. A vírus okozta betegségben újabb 20 ember halt meg, az eddigi halálos áldozatok száma ezzel 68-ra emelkedett.

Az eddigi adatok szerint a betegség leginkább az időseket fenyegeti, ezért igyekeznek fokozottan védeni őket, ami nem mindig sikerül. A bajorországi Würzburg egyik idősotthonban fertőzési góc alakult ki, szombatig kilencen haltak meg, valamennyien 80 év felüliek. Öten kórházba kerültek, további tíz fertőzöttet az otthonban elkülönítettek. A 160 embert ellátó intézmény dolgozói közül 23 fertőződött meg, ők otthoni karanténban vannak.

Fiatalok is intenzíven vannak

Fiatalok is kerülnek a kórházak intenzív osztályára. A fiatalság önmagában nem jelenti azt, hogy nem lehet súlyos lefolyású a koronavírus – mondta a Schwabing nevű müncheni városrészben működő klinika (München Klinik Schwabing) fertőző betegségeket gyógyító osztályának főorvosa, Clemens Wendtner, kiemelve, hogy a legfiatalabb betegük a húszas évei elején jár.

Az utóbbi napokban főleg fiatalok nem tartották be az egymás közötti közvetlen, fizikai kapcsolatok lehető legnagyobb mértékű csökkentéséről szóló hatósági kéréseket, iránymutatásokat. Számos településen úgynevezett koronaparty-kat is tartottak, amelyeket a rendőrségnek kellett feloszlatnia.

Az elvártnál alacsonyabb szintű fegyelmezettség miatt Bajorországban és Saar-vidéken szigorú kijárási korlátozásokat vezettek be. Számos további tartomány a közterületi gyülekezés szabályait szigorította: Baden-Württembergben legfeljebb három fő, Hessenben és Rajna-vidék-Pfalzban öt fő, Hamburgban maximum hat fő tartózkodhat egy csoportban közterületen.

A koronavírus-járvány idején te felelősen cselekszel? Fontos dolgokat mutat be az alábbi videó, feltétlenül nézd meg!

Ausztriában a koronavírussal fertőzöttek száma szombat délelőtt elérte a 2664-et, azaz egy nap alatt 461 új megbetegedést diagnosztizáltak. Az osztrák kormány 22 millió eurót (közel 8 milliárd forint) biztosít a koronavírus ellenszerének kutatásaira – jelentette be szombaton Leonore Gewessler innovációs és technológiai miniszter.

“Ha rendelkezni fogunk a koronavírus elleni gyógyszerekkel, akkor a betegség sok esetben enyhébb lefolyású lesz, kevesebb intenzív ágyra lesz szükség, és ezáltal a kórházak igénybevételét is csökkenteni lehet majd” – vélekedett Leonore Gewessler.

Heinz Fassmann oktatási miniszter hangsúlyozta, hogy sürgősen szükség van gyógymódra, terápiás módszerekre és oltóanyagokra; az iskolabezárások és a közösségi élet beszűkítése ugyanis csak átmeneti intézkedést jelentenek. Elsősorban olyan vállalkozások és tudományos kutatással foglalkozó intézmények pályázatát várják, amelyek a kutatásokat már elvégezték, és a közeljövőben meg tudják kezdeni a klinikai vizsgálatokat.

“Reményt kell adni az embereknek, és jelenleg a tudomány képes arra, hogy elhárítsa a valós veszélyt” – szögezte le Fassmann.

Torlódás a határon

Közben az osztrák-magyar határon a nickelsdorfi határátkelőnél szombat délelőtt ismét torlódás alakult ki; az A4-es autópályán egészen a Bruck/Leitha kijáratig 30 km-es sorban álltak a teherautók.

A forgalmi dugót az okozta, hogy magyar oldalon reggel 6 óráig átmenetileg lezárták a határt. Pénteken 21 órától szombat reggel 5 óráig a román, bulgár, ukrán és moldvai állampolgárok számára Magyarország humanitárius folyosót biztosított, hogy áthaladhassanak az országon.

Londonban bezártak a pub-ok

Az új koronavírus okozta járvány megfékezését célzó újabb brit intézkedés, a vendéglátóhelyek bezárása, hozzávetőleg 110 ezer pubot, éttermet és kávézót érint, jóllehet az éttermekben elvitelre, illetve házhozszállításra továbbra is lehet ételt rendelni.

A zárlat érvényes a mozikra, a színházakra és a szabadidőközpontokra is, amelyeket szombattól szintén zárva kell tartani. Boris Johnson miniszterelnök előző esti sajtóértekezletén elmondta: a rendeletet havonta készülnek felülvizsgálni. Hozzátette: ez az intézkedés is szükséges ahhoz, hogy az embereket fizikailag távol tartsák egymástól.

A brit üzleti szektor érdekképviseleti szervezetei szombaton egyöntetű helyesléssel fogadták Rishi Sunak pénzügyminiszter bejelentését, amely szerint a kormány megtéríti a munkáltatóknak a járvány gazdasági hatásai miatt munka nélkül maradt alkalmazottaik bérének 80 százalékát, ha a cégek nem bocsátják el őket.

Carolyn Fairbairn, a Brit Iparszövetség (CBI) vezérigazgatója közleményében úgy fogalmaz, hogy milliók megélhetését biztosítja az intézkedés, amely az üzleti szektor és az állam eddig példátlan együttműködését jelenti.

Nagy-Britanniában eddig 3983 ember szervezetében mutatták ki az új koronavírust, a halálos áldozatok száma a legutóbbi adatok alapján 177-re emelkedett.

MTI, Kiemelt kép: illusztráció