Pénteken helyezik örök nyugalomra a rákoskeresztúri Új köztemetőben a három hete brutálisan meggyilkolt Szilágyi Istvánt. A ceremónia nyilvános lesz, s minden bizonnyal sokan kísérik utolsó útjára az egykor népszerű színművészt.

Özvegye, Humenyánszky Jolán több, régen látott vidéki rokona is jelezte, hogy Budapestre utazik, leróni a végtisztességet. Az azonban biztos, hogy szeretett unokája nem lesz ott a temetésen, ahogy színész fia, Péter sem, akit az apja megölésével gyanúsítanak. Egyik barátja szerint a férfit nem érdekli a ceremónia.

Péter fejében meg sem fordult, hogy ott legyen a temetésen. Nem is kérvényezte a lehetőségét, valójában nem akar ott lenni, nem akarja látni, amikor az apja hamvait beteszik a földbe. Egyszerűen nem érdekli az egész – mesélte a Blikknek az ismerős, aki arról is beszélt, hogyan érzi magát az Igazságügyi Megfigyelő és Elmegyógyító Intézetben kezelt Péter. – A helyzethez képest rendben van. Kezelik, kiváló szakemberek foglalkoznak vele, és Péter egyre többet beszél arról, mi és miért történt azon a végzetes napon.

Joli néni töretlenül hisz abban, hogy fiát meggyógyítják az IMEI-ben, az özvegy többször említi Péter nevét, mint az elhunyt Szilágyiét. Sajnálja, hogy a fiát és az unokáját nem ölelheti meg a szertartáson, ám újra láthatja majd a testvérét, Saroltát, aki Ózdról utazik a fővárosba a temetésre.

A nővéremmel nem volt mindig zökkenőmentes a kapcsolatunk, ahogyan Pistával sem. De annyit megérdemel, hogy ott legyek a temetésén. Talán a legjobban pont Pétert sajnálom ebben az egész történetben… – mondta megtörten Sarolta.

A 100 Tagú Cigányzenekarból is eljön három-négy zenész, de Szabó Ádám is eljátszik majd egy dalt harmonikán – árult el részleteket az urnás temetésről az özvegyet mindenben segítő Baricz Dezső, a Baptista Szeretetszolgálat munkatársa. Joli néni rendelt koszorút, a szalagra pedig a következő szöveget íratta fel: „Szeretett feleséged búcsúzik. Emléked örökre megmarad.” Féltem attól, hogyan viseli a temetés napját és az utána tartandó tort, ugyanis szeretnénk tartani egy kis megemlékezést a temetés után.

Az özvegy kérésére Szilágyi Istvánt elhamvasztották, az urnát sírban helyezik el az Új köztemetőben. A szertartáson búcsúbeszédet mond a Győri Nemzeti Színház igazgatója, Forgács Péter, Pityi bácsi szülőfalujának, Gyomaendrődnek polgármestere, Toldi Balázs és a fővárosi XVI. kerületnek a képviselője, Rózsahegyi Péter is. A színészt Sóskuti Zoltán református lelkész temeti el.

Kiemelt kép: Szilágyi István – Forrás: YouTube