Nem képes beszédet mondani barátja és zenésztársa temetésén Kóbor János. Az Omega frontembere 3 nap alatt két zenésztársát is elveszítette. Benkő László után Mihály Tamás, az együttes basszusgitárosa is meghalt.

2 hete halt meg az Omega billentyűse

Hosszú betegség után november 18-án örökre elment Benkő László. Az Omega billentyűse hatalmas űrt hagyott maga után, halálhíre az egész országot lesújtotta. Szerda délután a Farkasréti temetőben családja, néhány barátja és pályatársa kísérik az örök nyughelyére a zenészt.

Ma temetik Benkő Lászlót

Ma temetik Benkő Lászlót. A szertartás, a járványügyi szabályozások szerint, szűk körülmények közt zajlik. A zenész búcsúztatása a Farkasréti Temetőben lesz.

Kapcsolódó:

“Eddig 15 ezren jelezték, hogy szeretnének ott lenni apu temetésén” – megszólalt Benkő László fia, szűk körben búcsúztatják a zenészt

Kóbor János is beszélt volna

Korábbi információk szerint, az állam és a főváros által szervezett temetésen, többen, köztük Kóbor János is beszédet mond majd, de végül erre nem kerül sor.

„Nem tudok beszélni”

„Nem mondok beszédet Laci temetésén! Nem tudok ilyenkor beszélni, képtelen lennék rá! Túl sok volt mostanában a tragédia… Az a legméltóbb, hogy az érsek úr elvégzi a szertartást és néhány barát – közülünk talán Molnár Gyuri –, búcsúzik majd Lacitól” mondta a Ripostnak Kóbor János.

Túl kellene lenni rajta

„Általában a temetés napján kénytelen az ember végleg elengedni azt, aki elment. Túl kell lenni rajta, mert innentől kezdve, már csak saját magunkat sajnáljuk. Ez az élet rendje, hogy meghalunk, ahogy az is, hogy elveszítünk valakit, de nehéz túljutni rajta” – mondta Kóbor János.

„A temetésen végleg elengedjük szerettünket”

Az Omega frontembere arról is beszélt, hogy „a haláleset és a temetés közti egy-két hét általában enyhíti a fájdalmat és a temetéssel talán végleg engedjük a szerettünket. Remélem, így lesz ez most is”.

A koporsós temetés nehezebb

 „A koporsós temetés mindig megrázóbb, Lacié is az lesz. Megrázóbb, mert ha egy koporsóban is, de testi valójában ott van, így a temetésen újra feltépi a lelkünkben a sebeket. A hamvasztásos temetés talán kegyesebb megoldás, egy második lépcső, ami már lelkileg könnyebb a gyászolóknak” – tette hozzá Kóbor János.

Ez is érdekelhet

A LikeNews cikkeit Benkő László betegéségről és haláláról ide kattintva tudod elérni

Kiemelt kép: Benkő László és Kóbor János – Forrás: BudaPestkörnyeke.hu montázs