Site icon LikeNews

Nem volt fűtés a szombathelyi Markusovszky Kórház COVID osztályán – minderről egy koronavírusos beteg hozzátartozója számolt be

A Nyugat.hu-nak egy olvasója számolt be arról, hogy napokig nem volt fűtés, sem melegvíz a Markusovszky Kórház újonnan megnyitott koronavírus osztályán Szombathelyen.

Nem tudtak fürödni a betegek

„A kórházban a COVID osztályon napok óta nincs meleg víz, és ma már fűtés sem. Anyum bent van, és ez most már kiborító. Tüdőgyulladásos betegek vannak bent, nem tudnak fürödni, és most már szétfagynak” – írta az olvasó a Nyugat.hu-nak.

EZ IS ÉRDEKELHET!

Meghalt a dunakeszi katolikus iskola egyik tanára, a pedagógus koronavírus-fertőzött volt

Nem igazán tudtak elérni bárkit is

A levél írója elmondta, hogy az osztály múlthét végén nyílt meg.

„Már mindenfelé próbáltunk segítséget kérni, de a kórházban csak ide-oda kapcsolgatják a telefont.”

Kabátján aludt az édesanyja

Az olvasó azt is elmondta, hogy mivel nem kapott párnát az édesanyja, ezért két napig a kabátján aludt, majd a családtagok vittek be neki egyet.

EZT OLVASTAD MÁR?

“A ceglédi mentőállomás mentőtisztje elvesztette a harcot, amit a koronavírus ellen vívott” – pár napon belül a második mentős halt meg a járvány miatt

Reagált a kórház orvosigazgatója

„Kórházunk azonnal intézkedett a COVID részlegen felmerült műszaki probléma miatt, haladéktalanul kértük a külső szolgáltatót a hiba elhárítására. 2020. november 16-án a javítás megtörtént, azóta műszaki probléma nem volt” – válaszolt a Nyugat.hu kérdésére dr. Káldy Zoltán.

Az ágyneműkről is megszólalt:

„A kórtermekben minden beteg részére biztosítva van az ágynemű, beleértve a párnát is. Ellátási hiány vagy panasz az elmúlt időszakban nem fordult elő” – mondta az orvos.

EZEK A LIKENEWS LEGFRISSEBB HÍREI

Kiemelt kép: illusztráció

Exit mobile version