Site icon LikeNews

Nyílt levelet írt a PDSZ a magyar kormánynak, ezt követelik

Mint ahogyan arról a LikeNews is beszámolt a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete (PDSZ) arra szólítja fel a kormányt, hogy haladéktalanul rendelje el a téli szünetet mostantól annak eredetileg tervezett végéig, azaz 2021. január 4-ig.

Ekkor lehetne pótolni

A szakszervezet az MTI-hez szerdán eljuttatott közleményében azt írta: az így kiesett napokat – nagyjából két hetet – június 16-ától 30-áig lehetne pótolni.

EZT SE HAGYD KI!

Két hétig küzdött a coviddal: Végre felépült a koronavírusból Trokán Péter – Így mondott köszönetet az orvosoknak

Kockázatos a kontaktusok száma

Megítélésük szerint a szünet napjainak átszervezésével azonnal csökkenthető a mostani, egyre kockázatosabb téli időszakban a kontaktusok száma, és ezzel hatékonyan csökkenthető a vírus terjedése is.

Pótolnák ezt a két hetet

A két hét nem vész el a nemzetgazdaságnak sem, mivel az júniusban – egyrészt a várható természetes esetszám-csökkenés, másrészt az addigra jó eséllyel megindított vakcinaprogramok hatására – biztonságosan bepótolható, továbbá “a nehézkesen működő online oktatás” helyett akkor már nagy eséllyel lehet biztonságosan közösségben oktatni – fejtették ki.

FRISS!

“Ez sem egy elveszett karácsony” – Itt vannak a pszichológus tanácsai az idei ünnephez

Nem okozna fennakadást

A PDSZ szerint a szünetátrendezés nem okoz különösebb fennakadást, már csak azért sem, mert júniusban az intézményekben jellemzően a kirándulásokat, év végi ismétléseket tartanak, közösségi programokat szerveznek.

Ez az egyetlen jó megoldás

A szakszervezet országos választmányának az az álláspontja, hogy a jelenlegi helyzetet nem lehet a kormány által bemutatott “hurráoptimizmussal” irányítani, és a szünet javasolt átrendezése az egyetlen jó megoldás a jelenlegi helyzetben.

Most nyílt levelet intéztek a kormány felé

Követeljük, hogy hétfőtől rendeljenek el azonnali, előrehozott téli szünetet az élet és az egészség védelme érdekében, és azt, hogy haladéktalanul fizessék ki a covid-járvány miatt kiesett munkajövedelmeket!

Az Önök politikai közössége több alkalommal utal a keresztény értékekre. Hol vannak azonban ezek az értékek, amikor a dolgozók védelméről van szó? Amennyiben nem csak politikai termékké akarják lealacsonyítani ezt az értékvilágot, úgy az élet és az egészség védelmében azonnal zárják be a közoktatási intézményeket, rendeljenek el téli szünetet, és haladéktalanul fizessék ki a covid-járvány miatt kiesett munkajövedelmeket mind a pedagógusoknak, mind a szoros kontaktjaiknak. A PDSZ azt javasolja, hogy a kiesett napokat – közel két hetet – június 16-ától 30-áig lehet bepótolni.

Ma, amikor egyetlen nap alatt 182 a halálos áldozatok száma, amikor egész szeptemberben összesen volt 162 áldozata a járványnak, önök még mindig nyitva tartják az óvodákat, iskolákat. A PDSZ-hez tömegével érkeznek a visszajelzések, hogy igazolt fertőzések esetén sem történik napokig semmiféle intézkedés a járvány terjedésének megakadályozására, az intézményben tanulók és dolgozók védelmében. A bevalottan pontatlan tesztelések eredményével bűvészkednek, hozzászámolva az egészségesekhez azokat, akiket azért nem teszteltek, mert betegek vagy kontaktként karanténban vannak, megtévesztve ezzel a közvéleményt.

Egyszerűsítsék a járvány miatti keresőképtelenség miatt kiesett  keresetek kifizetésének bürokratikus folyamatát, hogy a dolgozók és családjaik ne egzisztenciális félelemként éljék meg a tesztelést! Ezzel a lépéssel nem csak az oktatásban dolgozókat védenék, hanem mindazokat az egyéb, termelő ágazatban dolgozókat is, akinek a gyermekei így nem hordják haza a vírust.

Hiszen szeptemberben elhangzott az az ígéret, miszerint „azok a pedagógusok, akik a munkahelyükön kapták meg a fertőzést, tehát COVID pozitívak, ők teljes táppénzre jogosultak, de nem csak ők, hanem a szoros kontaktjaik is”. A Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete jelezte, hogy a gyakorlatban egész egyszerűen nem ez zajlik. Folyamatosan kapjuk a leveleket, hogy a 60%-os táppénz milyen kiszolgáltatott táppénzbe hozza a magyar családokat. Lassú, bürokratikus az út 100%-os táppénzig, és szinte senki nem kapja meg azt. Miközben emberek halnak meg, családok lehetetlenednek el, nem itt kellene tartanunk.

Sok magyar bérhez hasonlóan, a pedagógusbérek eleve roppant alacsonyak, mivel nem váltották be azon ígéretüket, hogy a mindenkori minimálbérhez kötik, így a 60%-os táppénz számos családot lehetetlenít el. Pont a karácsonyi időszakban! Miközben az 1997. évi CLIV. törvény az egészségügyről jelenleg is kötelezi Önöket minden dolgozóra nézve, hogy “a járványügyi elkülönítés, a járványügyi megfigyelés és a járványügyi zárlat, továbbá a járványügyi ellenőrzés idején az azok végrehajtásával összefüggésben felmerült, a fertőző betegnek, illetve a kórokozó hordozónak fel nem róható, szükséges és indokolt költségeket és a társadalombiztosítási jogviszony alapján meg nem térülő kiesett munkajövedelmet” az állam mind a fertőző beteg, mind a kórokozó hordozó részére térítse meg!

Követeljük, hogy hétfőtől rendeljenek el azonnali, előrehozott téli szünetet az élet és egészség védelmében, és azt, hogy haladéktalanul fizessék ki a covid-járvány miatt kiesett munkajövedelmeket!” – írja a PDSZ a nyílt levélben.

Kiemelt kép: MTI/Balázs Attila

Exit mobile version