Magyarországon sok százezren kaptak AstraZeneca vakcinát. Nagy kérdés, hogy meddig tart az AstraZeneca oltás nyújtotta védelem, mennyire hatásos és véd-e a mutánsoktól? Rossz hír, hogy a dél-afrikai változattal szemben szinte semmit sem ér, nem sikerült tehát túl jól a britek vakcinája.

Szerződést bontottak velük

Az AstraZeneca oltás nem a legjobban sikerült vakcinák közé tartozik, ennek ellenére Nagy-Britannia szinte teljes lakosságát ezzel oltották be. A brit oltóanyag után néhány esetben véralvadási problémák alakultak ki, ezért több országban leállították vele az oltást. A gyártó nem teljesítette az EU-val kötött szállítási szerződéseit, így Brüsszel már nem hosszabbít velük szerződést, közben egyre több országban a második adag AstraZeneca helyett Pfizer-vakcinát adnak be. A LikeNews.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

Két adagos oltás

A Covid-19 elleni AstraZeneca, új néven Vaxzevria® védőoltás két különálló adagból áll. Egy skóciai vizsgálat alapján már az első adag felvétele is védelmet nyújt, és a védelem elsősorban a Covid-19 súlyos lefolyású formájával szemben jelentős. Ha valaki megkapta az első AstraZeneca oltását, de a másodikat még nem, akkor az első adag felvétele után 4 héttel már 85 %-os hatékonysággal védett attól, hogy Covid-19 miatt kórházba kerüljön.

4 vagy 12 hét?

Az AstraZeneca vakcina alkalmazási előírásában az szerepel, hogy a második adagot 4-12 héttel az első adagot követően kell beadni. Vagyis, szakmai szempontból éppen úgy elfogadható a 4 hét elteltével kijelölt második oltási időpont, mint a 12 hét elteltével kijelölt.

Érdemes várni

Több vizsgálati eredmény ugyanakkor arra mutat rá, hogy megéri többet várni a két oltás között. Ha kivárják a két AstraZeneca vakcina-adag beadása között a 12 hetet, akkor jelentősen növelhető a vakcináció hatékonysága, és az 81 %-osnak adódik, míg a 6 hét várakozás utáni újraoltással „csak” 55 %-os hatékonyságot tapasztalnak – írja az Egészségkalauz.hu

Meddig véd az AstraZeneca?

Az AstraZeneca oltással elérhető védettség időtartama egyelőre ismeretlen. Ez nem meglepő, hiszen valamennyi vakcina esetén ez a helyzet; a hosszú távú vizsgálati eredmények még nem állnak rendelkezésre.

Jól véd a “hagyományos” koronavírustól

Az AstraZeneca hasonlóan jól véd a brit mutánssal szemben, mint az „eredeti” (vuhani) SARS-CoV-2 koronavírussal szemben, azonban a New England Journal of Medicine szakmai folyóiratban közölt eredmények aggodalomra adtak okot.

Semmire sem jó a dél-afrikai mutánssal szemben

Arról számolnak be, hogy a dél-afrikai koronavírus-mutánssal szemben mindössze 10,4 %-os hatékonyságú védelmet igazoltak az AstraZeneca védőoltás esetén. Vagyis, az AstraZeneca alig véd jobban, mint egy placebo-oltás, ha a dél-afrikai mutánsról van szó.

Az indiai változattal szemben jónak tűnik

Jelenleg Indiában foglalkoznak intenzíven azzal, hogy mennyire véd az AstraZeneca oltása a pusztító, indiai mutánssal szemben. Ez azért is lényeges, mert Indiában vakcinációra döntően Covishield vakcinát használnak, ami az AstraZeneca licence alapján Indiában gyártott oltóanyag, tehát gyakorlatilag megegyező az AstraZeneca vakcinával. Úgy tűnik, hogy a Covishield/AstraZeneca oltóanyag hatékony az indiai mutánssal szemben, noha pontos számadatok a védelem mértékét illetően még nincsenek – írja a portál. A LikeNews.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

Kiemelt kép forrása: MTI/Balogh Zoltán