Gyermekpornográfiába bukott bele a perui magyar nagykövet még 2019 tavaszán. A TEK teljesen titokban hozta haza, nagyköveti rangjától Áder János megfosztotta.

Teljes titokban hozta Magyarországra tavaly tavasszal a Terrorelhárítási Központ Kaleta Gábor perui magyar nagykövetet, aki egy nemzetközi gyermekpornográfia hálózat lefülelésekor került a hatóságok látókörébe – értesült az Index.

Az Index úgy tudja, a gyanúsítottat akkor letartóztatták, nagyköveti rangjától megfosztották.

A hírpotál megkereséste a Külgazdasági-és Külügyminisztériumot, ahonnan a következő választ kapták: „Kaleta Gábor nagyköveti megbízatását a külügyminiszter javaslatára a köztársasági elnök 2019. április 1. dátummal megszüntette. Így további információval nem tudunk szolgálni.”

Diplomáciai pályára készült

Kaleta Gábor 2018 nyarán a feol.hu-nak adott interjújában arról beszélt, hogy a székesfehérvári kisdiákként kezdte, majd Pannonhalmi Bencés Gimnáziumban tanult. Utána a jogi pályát választotta. Már joghallgatóként eldöntötte, hogy  diplomata szeretne lenni.

2001-ben került a Külügyminisztériumba, hosszú ideig az Amerikai Főosztályon dolgozott. Ezután Los Angelesben volt külszolgálaton, majd ismét az Amerikai Főosztályra került vissza. Később a Külügyminisztérium sajtófőnöke lett, majd ugyanezt a munkakört töltötte be az Igazságügyi Minisztériumban. Utána a Külgazdasági és Külügyminisztériumban dolgozott, ekkor már a Latin-Amerika és Karib-térség Főosztályon. Ezt követően lett Limában nagykövet.

Kiemelt kép: illusztráció