Hazafelé sétált szombat délután az a férfi, aki először ment oda Gesztesi Károly autójához, mert látta, hogy nagy baj van. K.Gy. hiába állította meg az arra közlekedő  az autósokat, hogy segítséget kérjen,  mindenki továbbhajtott.

Gesztesi Károly szombat délután három óra előtt nemsokkal hagyta el a WestEnd City parkolóházát. Pár száz méterre a bevásárlóközponttól azonban már leparkolt, mert rosszul érezte magát.

A Blikk találta meg  azt az embert, aki elsőként ért oda segíteni Gesztesi Károly autójához, amelyben szívrohamot kapott a művész. Döbbenet, de a színészhez a lehető legjobb segítség érkezett, hiszen a 35 éve mentősként dolgozó K. Gy. volt az, aki először felrántotta a Mercedes ajtaját szombaton a Ferdinánd híd lehajtójánál. Sajnos ő sem tudott mit tenni, a színész akkor már hosszú percek óta a haláltusáját vívta. A sokat látott, nagy tapasztalattal bíró szakember a Blikknek elárulta: nagyon megviselte, hogy nem tudott segíteni a színművészen.

„Az az igazság, hogy még mindig nehéz visszaidézni azokat a perceket, annyira megvisel, amit átéltem Szombat délután éppen hazafelé gyalogoltam a Podmaniczky úton, a helyszínnel azonos oldalon, amikor megláttam, hogy egy fekete autó áll a gyalogátkelőhelyen. Még mondtam is magamban, hogy ez is szépen leparkolt… Amikor odaléptem, benéztem a jobb első ablakon, s láttam, hogy a sofőr, akiről akkor én még nem tudtam, hogy a színművész úr, egyenes testtartással ült, a feje a mellkasára volt hajolva, a végtagjai pedig ernyedtek voltak – mesélte el K. Gy., mit tapasztalt, amikor először benézett a kocsiba.

„Megkerültem az autót, aminek az ajtajai le voltak zárva, de a letekert ablakon benyúlva ki tudtam nyitni az ajtót. Valószínűleg azért engedte le, hogy levegőt kapjon, amikor rosszul lett. Gyorsan megvizsgáltam, nem volt sem légzése, sem keringése, vagyis feltételeztem, hogy a klinikai halál állapotában van. Azonnal hívtam a központi segélyhívót, kicsatoltam a biztonsági övet, majd megpróbáltam segítséget szerezni, hiszen tudtam, hogy egyedül képtelen vagyok kiszedni az autóból” – idézte fel a drámai pillanatokat.

Ekkor azonban elképesztő dolog történt. A férfi még most is fel van háborodva, ha visszagondol rá: hiába könyörgött ugyanis ordítva több autósnak is, hogy jöjjenek segíteni neki, lehúzták az ablakot, meghallgatták, mit akar, majd amint zöldre váltott a lámpa, továbbhajtottak. Végül egy traumatológus orvos, aki a SzívCity alkalmazás riasztására a belvárosból érkezett a helyszínre, valamint egy pizzafutár állt meg és szállt be tevőlegesen az újraélesztésbe.

„Elképesztő egyesek hozzáállása a másik bajához. Nem akartam elhinni, hogy képesek gond nélkül továbbmenni annak ellenére, hogy érthetően elmondtam, mit szeretnék. Végső kétségbeesésemben már a kocsik között rohangáltam az úton és próbáltam megállítani valakit. Ez sikerült, így harmadmagammal kiemeltük a beteget a gépjárműből. Háttal a járdára fektettük és azonnal megkezdtem az eszköz nélküli újraélesztést. Picivel később megérkezett egy traumatológus főorvos, aki segélyhívón hallotta, mi történt, majd megállt egy pizzafutár is. Nekik innen is köszönetet szeretnék mondani a gyors segítségnyújtásért. Mellkaskompressziót alkalmaztunk, de próbálkoztam a klasszikus befúvásos módszerrel is. A Markó utcából hamar megérkezett a rohamkocsi is, és még közel egy órát küzdöttünk a beteg életéért. Tényleg megtettünk mindent, sajnos, hiába” –mondta a Blikknek a férfi.

Gesztesi Károly tragikus haláláról a LikeNews.hu cikkeit ide kattintva tudod elolvasni.

Kiemelt kép: a tragédia helyszíne – Forrás: MTI