Galambos Lajcsi trombitájának hangjára, az Il Silenzio dallamaival kísérték utolsó útjára családtagjai és barátai Gesztesi Károlyt Budakalászon a Csalogány utcai temetőben. A múlt hétvégén elhunyt népszerű színművészt szűk körben búcsúztatták tegnap délután, a kollégák  hétfőn a Vígszínházban emlékezhetnek rá.

A gyászolók közt volt a színész egykori felesége, a zokogó Liptai Claudia jelenlegi férjével, Pataky Ádámmal és gyermekeikkel, Bánfalvy Ágnes színművésznő, a Gesztesinek az utóbbi években munkát adó Bánfalvy Stúdió vezetője, a többek között a Jófiúk és A mi kis falunk című sikeres RTL klubos sorozatokat rendező Kapitány Iván, a rapper L.L. Junior vagy éppen a televíziós producer Hajdú Péter.

„Viszontlátásra az Úr napján” – állt Gesztesi Károly fejfáján, s ezzel a mondattal búcsúzott tőle a Hit Gyülekezetének alapítója, Németh Sándor is, aki Pajor Tamás lelkész mellett a búcsúbeszédet mondta a szertartáson, amelyen Gesztesi csodálatos hangja is felcsendült felvételről: János evangéliumának első fejezetét olvasta fel a Szent Pál Akadémia Biblia-fordításából.

„Le a kalappal Gesztesi Károly idős anyukája előtt, keményen állta végig fia temetését, pedig biztos elmondhatatlan fájdalom kavargott a lelkében. A színész fia, Máté is példás önuralomról tett tanúbizonyságot, a fiatalember öccse, Márkó azonban zokogott, akárcsak Claudia és Gesztesivel közös kislányuk, Panka. Elkélt Pataky Ádám támogatása, nagyon megviselték őket a búcsú pillanatai” – mesélte a Blikknek az egyik meghívott.

A temetés után beborították a koszorúk a sírt, de a hantra került plüss teherautó is, utalva a színész egyik népszerű szinkronszerepére, Matukára a Verdák című animációs filmből, a fejfán pedig Gesztesi elmaradhatatlan napszemüvege emlékeztetett a művészre.

Gesztesi Károly tragikus haláláról a LikeNews.hu cikkeit ide kattintva érheted el.

Kiemelt kép: Liptai Claudia -Forrás: TV2