Pálinkafőzés közben felgyújtotta ismerősét Mezőcsáton egy férfi, ügyében szerdán döntött a Miskolci Törvényszék: 11 év szabadságvesztésre ítélték.

Nem volt előzménye a tettének

A bíróság tájékoztatása szerint a két férfi három éve nyáron a vádlott otthonában az udvaron pálinkát főzött; ittak, majd a vádlott – minden előzmény nélkül – azt mondta a sértettnek: „most megdöglesz”. Ezután az edény mellett guggoló sértett hátát leöntötte benzinnel és meggyújtotta.

Csak a véletlennek köszönhető

A férfi ruházata lángra kapott; hogy eloltsa, az udvaron lévő felfújható medencébe feküdt. A sértett az utcára menekült, de a vádlott utolérte és ütötte, rugdosta. A bántalmazás következtében a sértett nyolc napon túl gyógyuló sérüléseket szenvedett. „A súlyosabb következmény elmaradása csupán a véletlennek volt köszönhető” – olvasható a közleményben.

EZ IS ÉRDEKELHET!

Bedrogozva, fékezés nélkül gázolta halálra a nő a 85 éves férfit: segítségnyújtás helyett műszempillát ment csináltatni

Megszületett az ítélet

A bíróság a vádlottat különös kegyetlenséggel elkövetett emberölés kísérlete miatt 11 év szabadságvesztésre ítélte. A büntetés kiszabásakor enyhítő körülmény volt, hogy a vádlott beismerte tettét, és a cselekmény kísérleti szakban maradt. A bíróság ugyanakkor súlyosító körülményként értékelte a vádlott ittasságát – írja az MTI.

Fellebbezett

Az ítélet ellen a vádlott és védője felmentés, illetve a büntetés enyhítése érdekében fellebbezett. A büntetőper a Debreceni Ítélőtáblán folytatódik. A férfi letartóztatásban marad.

EZEK A LIKENEWS LEGFRISSEBB HÍREI

Kiemelt kép: illusztráció